Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

a műszaki tisztekre és segédtisztekre (útbiztos és építkezési felügyelő) a középis­kola IV-ik osztályának sikeres bevégzése, továbbá az úti biztosra még az útmesteri képesítést, az építési felügyelőre az építőmesteri képesítést igazoló bizonyítvány, a hordójelzőkre, illetve a mérőhivatali műszaki tisztekre és segédtisztekre a hordójelző vizsga. 218. § A jelenleg alkalmazásban levő tisztviselők állásukat annak dacára, hogy a jelen szabályrendelet arra vonatkozólag az 1883. évi I. tc-ben megállapítottnál magasabb minősítést kötött ki, jövőre is megtarthatják, illetőleg az általuk jelenleg betöltött állás­ra továbbra is minősítetteknek tekinthetők. 219. § Minden tisztviselő, továbbá a segéd- és kezelő személyzet tagjai megválasztatá­suk, illetőleg kineveztetésük után 8 napon belől a hivatali esküt a tanács előtt letenni tartoznak, a belügyminiszter vagy a főispán által kinevezett tisztviselők és egyéb al­kalmazottak azonban hivatali esküjüket a főispán előtt teszik le. E szabálytól eltérés­nek csak akkor van helye, ha a megválasztott vagy kinevezett tisztviselő, segéd- vagy kezelő hivatalnok betegségben szenved, ily esetekben az eskütételre a tanács ad meg­hosszabbításokat, melyek azonban összevéve 3 hónapon túl nem terjedhetnek; ezen előírt határidő alatt az esküre nem jelentkező állásáról lemondottnak tekintendő. 220. § Minden tisztviselőnek, segéd- és kezelő személyzet tagjainak általában kötelessé­gük a reájuk bízott teendőket a fennálló törvények, szabályrendeletek és hivatalos utasítások értelmében, legjobb tudomásuk szerint, folytonos szorgalommal teljesíteni, a fölöttes tisztviselők utasításának pontosan megfelelni, a felekkel illő komolysággal, egyszersmind előzékenységgel érintkezni, és minden oly tettől vagy mulasztástól gon­dosan óvakodni, miáltal a tisztviselői tekintély bármi részben csorbát szenvedhetne. 221. § A közszolgálat érdekében minden tisztviselő ideiglenesen állásához mért rendkí­vüli munkák teljesítésére is kötelezhető anélkül, hogy azért külön díjazásra igényt tarthatna, ha pedig magasabb állásra helyettesíttetnék, az azon állással összekötött magasabb fizetést élvezi. A két fizetés közötti különbözet havonként utólagosan fizetendő. 222. § A tisztviselőknek, segéd- és kezelő személyzet tagjainak a törvények, szabályok vagy hivatalos utasításokba ütköző cselekményeire vagy mulasztásaira nézve szigorúan az 1886: XXIII. tc-ben előírt rendelkezések az irányadók. 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom