Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE
hivatalos kiküldetés alkalmával felszámítható, és a város házi pénztára által megtérítendő. — A szolgák és cselédekre nézve a vasúton a III-ik, a gőzhajón a Il-ik osztályú díj. — Az arcképes igazolvánnyal bíró tisztviselők a számvevőségnél nyilvántartan- dók. c) a vasúti vagy gőzhajó állomásokig vagy azoktól a szállóhelyig használt bérkocsi díja. Étkezési költség, szállásbér, ajándék és bármi egyéb ilyennemű kiadás föl nem számítható. Oly kiküldetéseknél, melyek teljesítésére fogat használandó, az előfogati bérlővel fennálló szerződés értelmében előfogatot kell alkalmazni, az előfogatos fogatainak másrendű elfoglaltatása esetében csak a gazdasági tanácsnok kirendelése mellett lehet más fogatot használni. 4. A napi és élelmezési díjak, illetve útiköltségek rendes költségjegyzék (számla) útján vétetnek követelésbe. E számlán kitüntetve kell lenni: a) a kiküldetést tartalmazó polgármesteri, tanácsi, közgyűlési, árvaszéki határozat keltének és számának, b) az elindulás és visszaérkezés idejének, c) egy napra és a kiküldetésben eltöltött egész időre járó napi vagy élelmezési díj mennyiségének, d) az útiköltségeknek és kiadásoknak cím és összeg szerint. A bemutatott költségjegyzékek kiutalványozás előtt mindenkor számvevőileg megvizsgálandók és helyesítendők. E számlán a fölszámított időnek kiküldetésben eltöltését az illető osztály- és hivatalfőnök, ezekre nézve pedig a polgármester igazolja. A kiküldetés, illetőleg valamely munka teljesítésére a tisztviselő, segéd- és kezelő személyzet tagjai a házipénztárból a tanács utalványára előleget nyerhetnek. A kiküldetésre adott előlegnél a kiküldetés megtörténte után 30 nap alatt, a munkára adottról a munka teljesítésétől számított 30 nap alatt fegyelmi következmények terhe mellett visszaszámolás teendő. A visszaszámolás elmulasztása esetén a mulasztó fizetése az előleg erejéig mindaddig visszatartandó, míg az előleg törlesztve nincsen. Ha az előlegről elszámolni köteles nem tisztviselő, hanem köztörvényhatósági bizottsági tag vagy magánfél, az esetben, ha a visszaszámolás iránti felhívás sikertelen lenne, a polgármesteri havi jelentésben a további intézkedés megtétele érdekéből a számolni köteles neve a közgyűlésnek bejelentendő. A napidíjakra és felszámítható egyéb költségekre nézve a vonatkozó közgyűlési és tanácsi határozatok az irányadók. Az adóösszeírást teljesítő adótisztek a város belterületén kívül foganatosított adóösszeírást a tanács által megállapított átalány-összeg mellett teljesítik. Az esetre, ha törvényhatósági bizottsági tagok nyernek kiküldetést, ezek azon napidíjban részesíttetnek, amely azon tisztviselőt illeti, aminek elnöklete alatt együtt járnak kiküldetésükben; oly esetben pedig, midőn a törvényhatósági bizottsági tagok tisztviselő nélkül küldetnek ki, az első osztályú díjazásban részesülhetnek. Az adóösz248