Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGGAL FELRUHÁZOTT VÁROS SZERVEZÉSI SZABÁLYRENDELETE

A főlevéltárnok az érdekelt feleknek saját névaláírása és a levéltári pecsét alatt, fél ívenként egy koronában, egész ívenként két koronában megállapított, a leírót illető díjak lefizetése mellett, a főjegyző engedélye alapján, az illetőt érdeklő okiratot hiteles másolatban kiadhatja. A városi levéltár a főjegyző felügyelete alatt áll. X. Fejezet Irodatiszt (leltárbiztos) 206. § Az irodatiszt (leltárbiztos) teendőit az örökösödési eljárásról szóló 1894. évi XVI. te. s ennek végrehajtása tárgyában a bel- és igazságügyi miniszterek által 1895. évben 43.194. sz. a. kiadott rendelet,22 valamint az 1927: IV. te. és a 11.000/1928. B. M. sz. rendelet szabályozza.23 Az irodatisztet (leltárbiztos) a jelen szabályrendeletben meghatározott fizetésén kívül a közigazgatási közegek leltározási díjainak megállapítása tárgyában kibocsájtott rendelet szerinti leltározási díjak illetik meg. XI. Fejezet Anyakönyvvezető hivatal 207. § A város területe egy anyakönyvi kerületet képez, s három körzetben A, B és C jelzésű anyakönyvek vezettetnek. Anyakönyvvezető a mindenkori v. főjegyző (97.900/924. B. M.) Az anyakönyvvezető-helyetteseket a Belügyminiszter hozzájárulásával a városi Tanács jelöli ki a városi tisztviselők sorából (97.900/924. B. M. sz. rend.). Az anyakönyvvezető és a helyettesek az anyakönyvvezetés körül felmerült teen­dőkben a vonatkozó törvények és felsőbb hatósági rendeletek értelmében járnak el. Az 1894. évi XXXIII. te. 6. §-a alapján az anyakönyvvezető-helyettesnek megbí­zása kisebb fokú hanyagság, rendetlenség vagy erkölcsi megbízhatóság hiánya miatt visszavonható. Az „A” jelzésű anyakönyveket vezető, vagyis belterületi anyakönyvvezető mellé a polgármester által felfogadott egy állandó hivatalszolga alkalmaztatik. Az „A” jelzésű, vagyis belterületi anyakönyvvezetői hivatal rendszeres alkalma­zottjai a városi tisztviselői nyugdíjalapnak részesei, nyugdíjazásuk tekintetében a váro­si nyugdíj szabályzat rendelkezései érvényesek. 22 A belügyi és igazságügyi ministerek 1895. évi 43.194. I. M. számú rendelete az örökösödési eljá­rásról szóló 1894: XVI. törvényezikk végrehajtása tárgyában. MRT 1895. Bp., 1895. II. 548-635. p. 23 A m. kir. igazságügyminiszter 1928. évi 11.000. I. M. számú rendelete az örökösödési eljárásról alkotott 1894: XVI. törvénycikket módosító 1927: IV. törvénycikk életbeléptetéséről, valamint a 43.194/1895. I. M. szám a. kiadott rendelet módosításáról és kiegészítéséről. MRT 1928. Bp., 1928. I. 423-472. p. 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom