Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
IV. FEJEZET: A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
ben kötelezte a városokat a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter,482 amely igen erőteljes tiltakozást váltott ki a vásárhelyi közgyűlés (nem csak ellenzéki) tagjai részéről,483 ezért annak elfogadására csupán egy évvel később, 1940-ben került sor.484 Az 1943. évi rendelet hatálya az város területén tartott országos és heti vásárokra, valamint a napi élelmiszerpiacokra terjedt ki az állatvásárok kivételével. A vásárok részére a polgármesteri hivatalban, közelebbről a VIII. ügyosztályban működő elsőfokú piacrendészeti hatóság jelölt ki közterületet mind a bel-, mind a külterületeken, valamint az egyes árusok számára elárusító helyeket is biztosított. A piacok április 1- jétől szeptember 30-ig hajnali három órakor, október 1-jétől március 31-ig pedig reggel öt órakor kezdődtek, és belterületen télen este hat, egyébként pedig húsz óráig, a külterületeken egész évben délután három óráig tartottak. Az országos kirakodóvásárok áprilistól szeptember végéig öt órától húsz óráig, a téli időszakban hat órától tizennyolc óráig működtek. (A vasárnapokon és ünnepnapokon történő árusításra viszont az országos jogszabályokat kellett alkalmazni.485) Az országos vásárok előkészületi munkálatait — a nagyobb méretű sátrak és bódék felállítását — már az előző napon el lehetett kezdeni, a napi piacokon és a heti vásárokon azonban csak a vásár napján volt szabad a sátrakat és az állványokat összerakni. A vásárnap végén a közterületről az említett árusító pavilonokat és eszközöket el kellett szállítani. Az árusítóhelyeken az árusok kötelesek voltak a nevüket és lakcímüket feltüntetni. Egyébként állandó bódékat is emelhettek a kereskedők, de ahhoz külön közterület használati engedélyre és építési engedélyre volt szükség.486 Az elárusító helyeket szakmai rendszerezéssel és elsődlegesen a helybeliek részére kellett kijelölni az iparjogosítványuk kelte alapján, a termelőket és a háziiparosokat pedig érkezésük sorrendjében. Az őstermelőket a mindennapi piaci árusoktól elkülönítve helyezték el. Minden árus csak egy helyre tarthatott igényt. A piac területén általában tilos volt járkálva árulni, kivéve a péksütemények és az azonnal megehető élelmiszerek kínálatát. A piac- és vásárterület szakmák szerinti beosztása, a helyfoglalás és az árusok sátrainak mérete, elhelyezése tekintetében az elsőfokú piaci hatóság határozott, s annak a kirendelt közege intézkedett. Tilos volt a portékákat és az árusításhoz használt szerelvényeket oly módon elhelyezni, hogy az a vásárlók szabad közlekedését vagy a szomszédos árusok ügyletkötési esélyeit zavarják. Az árusítás helyéül szolgáló sátrakat, pavilonokat és asztalokat tisztán kellett tartani: az egyes gyümölcs- és zöldségfélék héját, hulladékát, nedvét, vala482 Eredetileg 1921-ben határozott a törvényhatósági közgyűlés a helypénzszedés bevezetéséről a nehéz költségvetési körülmények okán, ám attól, a lakosság terheit mérséklendő, később eltekintettek. Jkv. 1920: 189., Főjegyzői iratok. 23/1921. számú V. ügyosztályi irat. Lásd még: 8300/1939. K. K. M. rendelet (passim). 483 Jkv. 1925: 326., 1939: 22., 201. 484 Jkv. 1940: 17., 120. (Hódmezővásárhely thj. város szabályrendelete a helypénzszedésről és a helypénzdíjakról.) 485 Lásd különösen az ipari és mezőgazdasági kiállításokról és árumintavásárokról szóló 1933. évi XXI. te. rendelkezéseit! 486 Jkv. 1943: 192. 3-4. p. 115
