Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT

A pozitivizmussal párhuzamosan a múlt századfordulón jelentek meg a valódi dogmatikus közigazgatási jog első úttörői is, akik a pozitív közigazgatási jogtant művelték: Vasváry Ferenc (1872-1952),9 Jászy Viktor (1868-1915)10 és Boér Elek (1872-1952)11 neve emelendő ki közülük. Az igazgatás sajátos kutatási irányát képviselte Concha Győző (1846-1933), aki a közigazgatási viszonyokat elsődlegesen nem jogi jelleggel közelítette meg. Közigazgatástan című műve12 Lorenz von Stein (1815— 1890) Kidben, majd Bécsben működő egyetemi tanár (közgazdász, szociológus és közjogász) igazgatásszociológiai koncepciójának talaján állt, amely a közigazgatási jognál tágabb fogalmi kört ölelt fel. Concha liberális tanításait később a Szabó Imre- féle szocialista jogelmélet indokolatlan erőteljességgel bírálta.13

A századelőn elterjedő új tudományos irányzat egyre erőteljesebben hangoztatta a közigazgatási jogi dogmatika szükségességét: míg korábban a közigazgatást olyan intézményrendszernek tekinteték, amelyben az állami szervek és az állampolgár (az egyén) közti hatalmi viszony volt az elsődleges, addig a dogmatikus elvet hirdetők ezzel szemben a közigazgatási jog által átfogott társadalmi viszonyokat is egyfajta jogviszonynak tekintették, amelyben az igazgatási szervek és az egyén egyaránt jogalanyok voltak — következésképpen egymáshoz mérten léteztek jogaik és kötelezettségeik. Ezzel indult dinamikus fejlődésnek a közigazgatási alanyi jogok és a közigazgatási aktusok tanának kidolgozása, benne az anyagi és eljárásjogi intézmények, valamint az ügyfél jogvédelme kérdésének előtérbe kerülése. Mindehhez újabb és alaposabb fogalmi meghatározásokra volt szükség, ezért is szokás e jogi dogmatikai irányzatot utólag fogalomképző közigazgatási jogtudománynak nevezni, amely a közigazgatási jogot a korábbi tételes jogszabályok diszciplínájából a valódi és elismert tudományosság rangjára emelte. Hazai kiemelkedő művelője Tomcsányi Móric (1878— 1951) volt.14

A dogmatikus tudományfejlődésben — Szontagh Pál, Sigmond Andor, Ladik Gusztáv és Baumgarten Nándor mellett — különösen Ereky István (1876-1943) szegedi jogászprofesszor munkássága jelentette a továbblépést, aki az egyetemen nem csupán tételes közjogot tanított; ideiglenesen majd’ egy évtizedig — 1921 és 1927, valamint 1938 és 1940 között — ellátta a jogtörténet oktatását is. Valódi jogtudományi polihisztor volt ő; e helyütt azonban csak a közigazgatási jog szempontjából lényegesebb témáit emeljük ki gazdag életművéből: értekezett többek között a közigazgatás és az önkormányzat viszonyáról, a közigazgatási jog kútfőiről, a közigazgatási jogi sze9 Vasváry Ferenc: A magyar közigazgatás központi alapszervei. Bevezetéssel a magyar közigazgatásijogtudományba. Bp., 1902.

10 Jászy Viktor: A magyar közigazgatási jog alapvonalai. Debreczen, 1907.

11 Boér Elek: Magyar közigazgatási jog. Kolozsvár, 1908.

12 Concha Győző: Politika. Közigazgatástan. Bp., 1905., Uő.: Hatvan év tudományos mozgalmai mögött. Összegyűjtött értekezései és bírálatai. I—II. Bp., 1928.

13 Szamel 1976, 395-398. p.

14 Tomcsányi Móric: A magyar közigazgatási jog alapintézményei. Bp., 1926., Uő.: Magyar köz- igazgatási és pénzügyi jog. Különös (szakigazgatási) rész. Bp., 1933., UŐ.: A magyar közigazgatási jog rendszere és néhány alapkérdése. In: A mai magyar közigazgatás. Bp., 1936. 44-52. p.

10