Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

II. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON

rek „mindig bizonyos undorral gondolnak a hivatalok aktatologató munkájára", azonban az új közigazgatás a szocializmus kialakításának menetében az ország érdekei szerint a bürokráciát is ki fogja küszöbölni. Helyesnek tartotta a visszahívási jogot, amellyel a bizalmat vesztett tanácstagok bármikor eltávolíthatók, s azt is, hogy az ügyek állandó vitelére végrehajtó bizottságokat választanak. Kiemelte: „a helyi tanácsok munkája meg fogja cáfolni azt a téves polgári felfogást, mely szerint az államigazgatás munkáját csak hivatásos tisztviselők végezhetik és irányíthatják. A tanácsok útján a dolgozó nép is végezheti ezt, mert a saját országában, a saját törvényeit és rendeleteit hajtja végre." Az állampolgároknak a közigazgatásba való tényleges bevonását tekintette a javaslat egyik fő erényének, amely a tőkés országokban működő „burzsoá" önkormányzatokkal szemben valóban a népre támaszkodó szerveket honosít meg hazánkban.

88 Az akkori nemzetközi aktualitásnak megfelelően utalt az „imperialisták" háborúra uszító magatartására (a hamarosan megkezdődő koreai háborúra), s ezzel szemben a Szovjetunió béketörekvéseire. Ugyanakkor a „nagy felszabadító" egyéb példát is mutatott számára: jelesül a demokratikus igazgatás alapját — a tanácsok rendszerét.

89 Harmati Sándor beszédét az 1949-ben végrehajtott megyereformmal kezdte, amelyben az új határok érvényre juttatták azt az elvet, mely szerint „a gazdasági tényezők minden más tényezőt megelőznek, és meghatározói minden más tényező alakulásának". Egyetértett az előző szónokokkal abban, hogy a korábbi „burzsoá-feudális" közigazgatásnak mintaképei és szimbólumai a vármegyék voltak. Teljesen helytelennek tartotta azt a felfogást, mi szerint az országban nem történik egyéb, mint az addigi önkormányzatok javított formájú és tartalmú kiadása. „Az igazság az — folytatta —, hogy a javaslat törvényerőre emelésével nem a megyei rendszerből sarjadzó önkormányzatok reformját, hanem az államhatalom új szervezetét teremtjük meg az Alkotmány nyomán." Ez a tanácsrendszer pedig az állami szervezet leghaladottabb, legmagasabb rendű formája — Sztálin tanításai szerint.

90 Ezt követően az 1950-es évek marxista történetírására oly jellemző ellenszenvvel ismertette a magyar vármegyék „történetét" azon az alapon, hogy azok mindig kizsákmányolták a „népet", vagyis a jobbágyságot, később a parasztságot a feudális nagybirtokos nemesség és a burzsoázia szövetsége által. Arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy „a vármegye minden időben az urak önkormányzata volt, és a dolgozó nép nem is láthatott egyebet benne, mint az osztályelnyomás és kizsákmányolás eszközét". A nehézségeket a koalíciós időszakban véghezvitt változtatások sem szüntethették meg teljesen: változatlanul fennállt a megyeszékhelyen széttagolt állami hivatalok rendszere, amely lehetetlenné tette a központi irányítást, és elburjánzott benne a bürokrácia is.

91 A tanácsok azonban nézete — és főként Lenin doktrínái szerint — mások lesznek: „ez a rendszer teremti meg a történelem során első ízben annak lehetőségét, hogy nem csak a helyi sajátosságok fejlődhetnek ki teljes mértékben és akadálytalanul, hanem a OGYN 1950. 27. ülés. 35-37. hasáb OGYN 1950. 27. ülés. 38-39. hasáb OGYN 1950. 27. ülés. 40. hasáb OGYN 1950. 27. ülés. 39-42. hasáb