Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)
II. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON
káderosztálynak a községi tanácsok elnökeire és titkáraira is gondolnia kellett; e személyi javaslatok szeptember 15-ig voltak a Titkárság elé terjesztendők. Egyúttal arról is döntöttek, hogy a tanácsok a járásokban, a városokban és Budapest kerületeiben 1950. augusztus 15-én kezdik el működésüket. 72 1950. március 22-én a Titkárság Komócsin Zoltán indítványára határozott arról is, hogy előzetes agitációs ütemterv mégsem szükséges, elég, ha az agitáció a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalásakor veszi kezdetét. Úgy vélték, a törvényjavaslat elfogadása után sem lesz szükség kampányra, majd csak a helyi tanácsok választásakor kell a kérdést újból „homloktérbe állítani". Az agitációban egyébként a korábbi társadalmi „rend" még meglévő elemeinek bírálatát tervezték, de „nem túl hangosan", nehogy háttérbe szoruljanak olyan fontosabb feladatok, mint a vezetőségek újjáválasztása, a tavaszi munkák és a termelés. Az agitációnak elsődlegesen a párton (pártiskolán) belül kellett népszerűsítenie a tanácsokat, bemutatva azok jelentőségét. 73 Végül 1950. március 24-én került az egész törvénytervezet és valamennyi kiegészítő anyaga a minisztertanács elé. A Dobi István elnökletével tartott ülésen Gerő Ernő, a Népgazdasági Tanács elnöke terjesztett elő észrevételeket a szövegezéssel összefüggésben, amelyeket a kormány tagjai el is fogadtak. E szerint a tervezet 29. §-ának (3) bekezdését akként módosították, hogy a kihirdetett szabályrendeletet — kivételes esetektől eltekintve — csak az azt megalkotó helyi tanács felett közvetlen felügyeletet gyakorló szervnek kell megküldeni, a minisztertanácsnak és az érdekelt miniszternek nem. A 34. §-t azzal a rendelkezéssel egészítették ki, hogy a helyi tanács ülésének napirendjét a tanácstagok részére előre el kell juttatni. Az 51. § (2) bekezdésének pedig a felülvizsgálatát rendelték el abból a szempontból, hogy nincs-e a tervezetben belső ellentmondás az alkalmazottak kinevezése és áthelyezése tekintetében az arra illetékes szerv vonatkozásában. Kiegészítették továbbá a jogszabály tervezetét azzal, hogy a miniszter részére is biztosítani kell „bizonyos esetekben" a tanácsi alkalmazottak áthelyezésének jogát. 74 Miután e kisebb módosításokkal a minisztertanács tagjai jóváhagyták az említett kormánybizottság előterjesztését — egyben meg is hosszabbítva annak megbízatását —, 75 készen állt a tervezet az országgyűlési vitára. b) Az 1950. évi I. tv. országgyűlési tárgyalása Kádár János belügyminiszter 1950. május 8-án nyújtotta be a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot az országgyűlés 26. plenáris ülésén. A kellő példányszámban 72 MOL MDP 276. f. 54. cs. 88. ő. e. Javaslat a helyi tanácsok felállításának menetrendjére. 1-2. 73 MOL MDP 276. f. 54. cs. 91. ő. e. (1950. március 22.) 5., Javaslat a helyi tanácsok felállításával kapcsolatos agitációs szempontokra és ütemtervre. 1-3. 74 MOL MT Jkv. 1950. március 24. (331. szám) 3-5. 75 328/1950. sz. MT határozat. Magyar Közlöny, 1950. március 25. (50. szám) 1. (A címét nem tüntették fel.)