Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

I. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER TÖRTÉNELMI ÉS ELMÉLETI HÁTTERE

A néptanácsok ülésszakokat tartottak, amelyeket nem csupán a végrehajtó bizottság hívhatott egybe, de a képviselők egyharmadának indítványára is összeülhettek rendkívüli ülésszakra. A határozatképességhez a képviselők többségének jelenléte szükségeltetett. Jogforrásként határozatokat hoztak (89-93. cikk). A tanácsoknak alárendelten működő, helyi rendelkező szervek a végrehajtó bizottságok és a végrehajtó irodák voltak, amelyek generális hatáskörrel rendelkeztek azokban a területi közigazgatási egységekben, amelyekben a néptanácsot megválasztották. Az előbbiek a megyékben, Bukarestben, ennek kerületeiben és a municípiumokban, az utóbbiak a városokban és a községekben működtek. Fő feladatkörükben végrehajtották a törvényeket, a törvényerejű rendeleteket, a Minisztertanács határozatait és a felettes szervek többi rendelkezését, valamint a néptanács határozatit; kidolgozták a helyi gazdasági terv és költségvetés tervezetét, majd a tanács általi elfogadásuk után azokat teljesítették; vezették, összehangolták és ellenőrizték az államigazgatás szakosított helyi szerveinek, valamint az alárendelt gazdasági szervezeteknek és intézményeknek a tevékenységét. Vezették, irányították és ellenőrizték továbbá azon néptanácsi végrehajtó bizottságok vagy irodák munkáját is, amelyek rangsorban alá voltak rendieve az őket megválasztó néptanácsnak (94-96. cikk). Ezen végrehajtó szervek elnökből, egy vagy több alelnökből és a néptanácsi képviselők közül választott egyéb tagokból álltak. Tevékenységük körében szintén hozhattak határozatokat. Mind testületileg, mind a tagok egyénenként felelősséggel tartoztak a néptanácsnak, valamint a felettes néptanácsi végrehajtó bizottságnak vagy irodának, és végső fokon a Minisztertanácsnak. Működésüket szakigazgatás szervek segítették (97-100. cikk). 2. § A TANÁCSRENDSZER ÉS A SZOCIALISTA KÉPVISELET ELMÉLETI ALAPJAI Az alkotmányjogi képviselet az állami szervezet egyik alapintézménye, amely megvalósulhat országos, területi és helyi keretekben. Ennek történetileg több formája alakult ki: létezett képviseleti rendszer már a rendiség korában a rendi intézmények által, majd az alkotmányos monarchiákban és később a parlamentáris államokban egy magasabb és szélesebb körű szintre emelkedett, mivel kialakultak a népképviselet különböző formái.

44 Ezek a 19. században cenzusos jellegűek voltak szerte Európában, a 20. század első felében azonban egyre nagyobb teret hódított az általános választójog, és ezzel a demokratikus (általános és egyenlő) népképviselet a legtöbb európai államban elfogadottá vált — főként a második világháborút követően. 44 RUSZOLY JÓZSEF: A német tartományi rendi képviselet történetéből. Acta. Jur. et Pol. Szeged. Tom. XXXIV. Fasc. 17. Szeged, 1990., utánközlésben: In: Uő: Alkotmánytörténeti tanulmányok 1. Rendiség és népképviselet. JATE Kiadó, Szeged, 1990. 5-21., RUSZOLY JÓZSEF: A rendi képviselet és a népképviselet között. Ál 1989. november (11. szám) 988-1000., RUSZOLY JÓZSEF: A választójog a munkásmozgalom programjaiban a 20. század elejéig, különös tekintettel Magyarországra. In: Uő: Európa alkotmánytörténete. Előadások és tanulmányok középkori és újkori intézményekről. Püski, Bp., 2005. 510-525., RUSZOLY JÓZSEF: A választási bíráskodás története Európában. Acta Jur. et Pol. Szeged. Tom. XXII. Fasc. 7. Szeged, 1975., utánközlésben: In: Uő: Alkotmánytörténeti tanulmányok 2. A választási bíráskodás - közjogi bíráskodás. JATEPress, Szeged, 1992. 3-54.