Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

V. FEJEZET: A SZEGEDI TANÁCS JOGALKOTÓ TEVÉKENYSÉGE

nére megtagadta. Ezen esetekben elkobzásnak is helye volt. A vb hivatal határozatai ellen benyújtott fellebbezést a városi kereskedelmi osztály bírálta el. 582 A Szegedi Ipari Vásár és Kiállítások nevű rendezvény kiemelt figyelmet élvezett a város életében, elsődlegesen nemzetközi jellege miatt. Ennek szervezését az igazga­tóság látta el, amely a kereskedelmi osztály közvetlen irányítása alá tartozó költség­vetési szerv s egyben tanácsi intézmény volt. Tevékenységének társadalmi támogatásá­ra hozta létre 1984-ben a végrehajtó bizottság a Vásárigazgató Tanácsot, amely a vb szakbizottságaként tevékenykedett. A tanács egy elnökből és 8-12 tagból állt, akiket öt évre bíztak meg. Az elnöki tisztségre a tanácsi tisztségviselők egyike részére adhatott a vb megbízást. Hivatalból tagja volt a testületnek a kereskedelmi, az építési és közle­kedési, valamint a pénzügyi osztály és az igazgatóság vezetője. A Vásárigazgató Ta­nács figyelemmel kísérte az ipari vásárokat, azok fejlesztésére javaslatokat, észrevéte­leket tehetett, ellenőrizte az igazgatóság munkáját, koordinálta az igazgatóság és a ki­állítók együttműködését, meghatározta a vásár díj bizottságának személyi összetételét, valamint egyeztette vele a díjak odaítélésének szempontjait. Szükség szerint, de leg­alább évente egyszer ülésezett; e tanácskozásokat az elnök vezette és azokról részletes jegyzőkönyv készült. 583 6. § LAKÁSGAZDÁLKODÁS ÉS LAKÁSÜGYEK A lakásgazdálkodási feladatok megoldása szintén állandó tárgya volt a szegedi tanács rendeletalkotási tevékenységének (is). 584 Ezt jelzi a nagyszámú jogszabály és egyéb jogi norma, amelyet a tanácsi szervek e körben bocsátottak ki. 585 Ezek közül a 582 Uo. 10-13. 583 65/1984. (V. 24.) sz. vb határozat a Vásárigazgató Tanács ügyrendjéről. Közlöny, 1984. június 30. (6. szám) 19-21. 584 VARGA EMIL: A lakásügyi tanácsrendelet-alkotás néhány kérdése. Ál 1980. március. (3. szám) 216-223. 585 i/i971. sz . tanácsrendelet egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról. Közlöny, 1971. augusztus 31. (2-3. szám) 3-16., 1/1974. sz. tanácsrendelet egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról. Közlöny, 1974. május 31. (2. szám) 3-8., 8/1974. sz. tanácsrendelet a lakásellátási formákra való jogosultságról. Közlöny, 1974. december 30. (4. szám) 6., 2/1975. sz. tanácsrendelet a házkezelői szolgáltatásokról. Köz­löny, 1975. március 31. (1. szám) 4-6., 5/1976. sz. tanácsrendelet az egyes lakásügyi jogszabályok végre­hajtásáról szóló 1/1974. sz. tanácsrendelet módosításáról. Közlöny, 1976. június 30. (3. szám) 3., 151/1980. sz. vb határozat a lakáselosztási, lakásgazdálkodási feladattervről. Közlöny, 1980. december 31. (7. szám) 15-20., 1/1981. sz. tanácsrendelet egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról és a lakásgazdál­kodásról. Közlöny, 1981. június 30. (3. szám) 1-26., 5/1982. tanácsrendelet egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról és a lakásgazdálkodásról. Közlöny, 1982. november 15. (6. szám) 1-25., 195/1982. sz. vb határozat a lakásügyi feladatterv időarányos teljesítéséről. Közlöny, 1982. december 31. (7. szám) 15-16., 4/1983. sz. tanácsrendelet az egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról és a lakásgazdálkodásról (egysé­ges szerkezetben az 5/1982. sz. tanácsrendelettel). Közlöny, 1984. január 31. (1. szám) 3-32., 2/1984. sz. tanácsrendelet az egyes lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról és a lakásgazdálkodásról szóló 5/1982. sz. rendelet kiegészítéséről. Közlöny, 1984. december 31. (8. szám) 4-6., 170/1984. sz. vb határozat a fiatal házasok és a többgyermekes családok hároméves kiemelt lakásprogramjáról. Közlöny, 1984. december 31. (8. szám) 13-17., 24/1986. sz. vb határozat a lakásgazdálkodási bizottság létrehozásáról. Közlöny, 1986. február 20. (2. szám) 34-35., 5/1986. sz. tanácsrendelet a lakásügyi jogszabályok végrehajtásáról, a lakás­és telekgazdálkodásról. Közlöny, 1986. május 31. (4. szám) 2-60.

Next

/
Oldalképek
Tartalom