Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

III. FEJEZET: A TANÁCS ÉS INTÉZMÉNYEI SZEGEDEN

A rövid életű szakigazgatási kirendeltségek is a kerületi hivatalok 1979. évi ösz­szevonásával szűntek meg. Teendőiket szintén a vb hivatal vette át. e) Az ügyfélfogadás és az ügyfélszolgálat A tanácsi szervek ügyfélfogadási rendjét maguk állapították meg, azonban a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivatala ehhez is készített irányadó rendelkezéseket, amelyekben kötelező jellegű szabályokat is megfogalmaztak. 423 Elvi tétel volt, hogy a szakigazgatási szerveknél az általános tanácsi ügyfélfogadó nap a szerda legyen, ettől csak kivételesen lehetett eltérni. A nem helyben lakó ügy­feleket azonban szerdai napokon eltérés esetén is fogadni kellett. Ezen felül hetenként legalább két fél munkanapot volt szükséges biztosítani az ügyfelek részére. A tisztvi­selőket is terhelte az ügyfélfogadási kötelezettség legalább heti egy alkalommal. Az országgyűlési képviselőket és a tanácstagokat soron kívül kellett fogadni. E tevékeny­ségek végzéséhez a végrehajtó bizottság titkárság nevű szervezeti egységén belül külön irodát lehetett működtetni, amely az ügyfelek tájékoztatásában, eseti jogi felvilágosítá­sában, az államigazgatási eljárások segítésében és az egyszerűbb államigazgatási (ha­tósági) ügyek elintézésében vette ki a részét. Az utóbbi kategóriába például az egyes közterületfoglalási kérelmek intézése, az építési tilalmakról és övezetekről való tájé­koztatás, a talált tárgyak átvétele és nyilvántartása, a személyazonosító igazolványba bejegyzések tétele, lakcímváltozási bejelentések fogadása, egyes hatósági bizonyítvá­nyok kiállítása, anyakönyvi kivonatok átadása, különböző nyomtatványok és igénylő lapok kiadása, átvétele, az üzleti könyvek hitelesítése és illetékbélyeg eladása tarto­zott. 424 Szegeden a végrehajtó bizottság számos alkalommal rögzítette az ügyfélfogadási rendet. 423 Például 1987. február l-jétől a szakigazgatási szervezet, valamint a tanácsi tisztségviselők, a vb hivatal, az adó- és illetékhivatal hétfőn délután, szerdán egész nap és szombaton délelőtt tartottak ügyfélfogadást. Papp Gyula tanácselnök körlevél­ben határozta meg az ettől eltérő ügyfélfogadási terminusokat, amelyek egyes osztá­lyokra és vb hivatali részlegekre vonatkoztak. A tanácselnök minden hónap első hét­főjén, a tanácselnök helyettesek minden hónap második, illetve harmadik szerdáján, a vb titkár pedig minden hónap negyedik szerdáján hosszított ügyfélfogadást tartott az esti órákba nyúlóan. A szakigazgatási szervek vezetői és a vb hivatal elnöke minden 423 Pl. 2/1976. (VI. 29.) MT TH rendelkezés az ügyfélfogadás és az ügyfélszolgálat továbbfejlesztésé­ről. Tanácsok Közlönye, 1976. július 8. (30. szám) 660-663., 3/1986. (XII. 30.) MT TH rendelkezés a ta­nácsi szervek munkarendjéről, a munkaidő-beosztásról és az ügyfélfogadásról. Tanácsok Közlönye, 1986. december 30. (25. szám) 1193-1195. 424 Pl. 2/1976. (VI. 29.) MT TH sz. rendelkezés az ügyfélfogadás és az ügyfélszolgálat tovább­fejlesztéséről. In: DR. HORVÁTH IMRE: A tanácsi ügyfélszolgálat vezetése és működése. Bp., 1978. 99-104. 425 Csak az 1980-as éveket tekintve a következő normákban: 5/1982. sz. vb határozat az ügyfélfogadás szabályairól (egységes szerkezetben a 129/1976. sz. vb határozattal). Közlöny, 1982. február 28. (1. szám) 25-26., 166/1983. sz. vb határozat az ügyfélfogadás rendjéről. Közlöny, 1983. december 31. (6. szám) 13­15., 62/1986. sz. vb határozat az ügyfélfogadási rendről. Közlöny, 1986. június 30. (5. szám) 8-10., 7/1987. sz. vb határozat a tanácsi szervek ügyfélfogadásáról. Közlöny, 1987. február 28. (1-2. szám) 21­24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom