Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA
A parlamenti pártviszonyok és álláspontok tükröződése a megyei önkormányzatok hatáskörének a leszűkítése a területi feladatokat ellátó intézmények irányítására és működtetésére, valamint a térségi koordinációra. A korábbiakhoz képest igen kis létszámú megyei önkormányzati szakapparátus hatósági jogköre ennek megfelelően összezsugorodott. Az apparátus feladata a szakbizottságok zömmel laikus tagjai számára a döntés-előkészítéshez szükséges adatgyűjtések, elemzések elvégzése, majd a közgyűlési és a bizottsági döntések végrehajtása. „A minden önkormányzat egyenlő "-elvből következően a megyei önkormányzat és apparátusa a területén lévő városi és községi önkormányzatokat csak kérheti bármire. Az állami költségvetésből történő normatív „leosztás" továbbításán kívül a megyének nincs érdemi kerete a települések támogatására sem. Mindezeken túl a kormányzat 1990-ben kiépítette az önkormányzatok határozatainak és gazdálkodásának állami ellenőrzéséhez szükséges hivatali hálózatot, illetve alapvető szférákat centrális irányítású hivatalok útján közvetlenül kézben tart (adóügy, közegészségügy, agrárigazgatás, munkaerő-gazdálkodás, kárpótlás, ingatlan-nyilvántartás, stb.). Az alföldi megyeszékhelyek mindegyike megyei jogú város lett. Ezt a jogállást kapta Hódmezővásárhely is. A megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok együttműködése gyakran nehézkes. A megyei önkormányzatok „lefokozottságuk" ismeretében is sokat tanultak az első ciklusból. Az 1994. évi újabb választás sem emelte föl őket (a közgyűlési tagok létszámának csökkentése még jobban elszakította őket az egyes településektől), a költségvetési megszorítások és az infláció terhéből a kormány sokat hárít rájuk, újabb intézmények fenntartását kellett átvenniük aránytalan állami költség-hozzájárulással, de éppen a nehezebb körülmények között nyerhetik vissza a jelentőségüket. Az önállóság a települési önkormányzatok számára nemcsak a szűk költségvetéshez mérten tömérdek kötelezettség miatt jelent „kötött pályát", jórészt illúziót, hanem számos feladat, tevékenység (és nemegyszer a lehetőség) szétparcellázása okából is. A szerény létszám mellett a magántulajdon primátusára épülő gazdasági szférának a szaktisztviselőket elszívó hatása is gyengíti a városi-községi apparátusokat. A megyei önkormányzat szakmai és szervezési összefogó-segítő szerepére a kisebb-nagyobb települések máris rászorulnak. Egyre inkább kirajzolódik az összehangolás szükségessége oktatási, szociális, egészségügyi, környezetvédelmi, vagyonjogi, közlekedési, energia- és vízellátási kérdésekben, különösen az állami hivatalok és a nagyobb magánvállalatok ellenérdekeltsége esetén. A szakminisztériumok egy részének az önkormányzatiság teljesebbé tételét elősegítő szerepe sem erősödhet meg a megyékkel való együttműködés formális elemeinek túlsúlyát megtartva, vagy a kemény diktáláshoz ragaszkodva. Az alföldi megyék históriájából végezetül három általánosabb tanulságot emeljünk ki: Hosszú és nemegyszer viszontagságos múltjuk azt mutatja, hogy az igazgatás szervezésében a mi viszonyaink között ilyen méretű egységek a működőképesek. A centralizáció és az önkormányzati funkció megvalósításának milyensége és mélysége mindig a hatalmi viszonyok függvénye és tükre volt. A rendszerváltást követő években kialakult gazdasági és társadalmi struktúra s a belőlük fakadó érdekviszonyok belátható ideig a megyerendszer — minden bizonyára az önkormányzatiságot erősítő tartalmú — megmaradását alapozzák meg.
