Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

A simán lefolyt tárgyalások eredményeként az 1885. december 17-i törvényhatósági közgyűlés elfogadta Haan Lajos tervezetét, tematikai javaslatát. Ez az elképzelés ma elsősorban amiatt érdekes számunkra, mert az ennek alapján elkészült (s Scherer Ferenc említése szerint 1938-ban még a Megyei Levéltárban őrzött) kézirat a II. világháború idején eltűnt, elveszett. Haan tervezete lényegében megmaradt korábbi könyve koncepciójánál, az első kötetben, 25-30 íven kívánta tárgyalni a megye általános történetét és az egyes települések történetét a régészeti koroktól a XIX. század végéig. A szerény terjedelem arra mutat, hogy az 1870-es mű anyagánál csak az 1848 utáni időszak esetében adott volna újat nagyobb arányban. (A gazdasági élet kérdéseiben Karácsonyi könyvénél is többet.) Az I. kötetbe értékes illusztrációkat is tervezett Haan, többek között a megye XV. századi állapotáról szóló térképet, Gyula ismert 1722-es látképét, a főispánok és az irodalmi alkotók arcképeit, egyes települések részleteit, a népviselet megörökítését. Ezt — a legutóbbit kivéve — Karácsonyi munkája maximálisan megvalósította. A 15-20 ívre terjedő második kötetet Haan Lajos ismét okmánytárnak szánta, amelyben az 1870-es Diplomatarium Békésiense és a Zsilinszky vei közösen 1877-ben publikált Békésmegyei Oklevéltár anyagán kívüli, még kiadatlan okleveleket akarta közzétenni. Tiszteletdíjként 2000 forintot és utazási díjként 500 forintot kért, ezeket a megyegyűlés meg is szavazta. A határozat ötven tiszteletpéldány juttatását engedélyezte a szerző részére, s kikötötte, hogy a műnek legkésőbb 1890 végéig meg kell jelennie. Az iratokból kiderül, hogy Haan 1886 nyarán Münchenben és Ansbachban kutatásokat folytatott, majd egy ideig nincs nyoma a munka készülésének. 1889. február 8-án kelt Haan Lajos levele, amelyben bejelenti: Munkájának zömével készen áll, s bár kiegészítő anyaggyűjtést kell még végeznie, szeretné bemutatni a korábban delegált bizottságnak. A bemutatás tíz nappal később meg is történt, szó esett már a kiadás gyakorlati kérdéseiről is (Először a „Békés vármegye hajdana" egykori kiadójával, a pesti Lauffer-céggel tárgyaltak.) Haan jól haladt a munkával, mert 1889. november végén, a már ismertetett tervezet szerinti formában, mintegy 32 ív terjedelemben átadta az alispánnak az I. kötet kész kéziratát. (Az 1870-es I. kötet 21 ívre terjedt.) Arra is hivatkozva, hogy a bőven illusztrált munka könnyebben és nagyobb példányszámban eladható, a korábbinál jóval gazdagabb képanyagot kívánt most az idős szerző, a már említetteken kívül a nevezetesebb megyebeli épületeket is felvette a listába. A jelentős költségtöbblet miatt a megye egyelőre nem döntött a képek dolgában, másfelől viszont bővíteni kívánták a mellékletek számát Zsilinszky Mihály, Haan Lajos, Haan Antal és Orlai Petrics Soma arcképévei, a csabai, gyulai, orosházi, szarvasi, sárréti és kétegyházi népviseletek ábrázolásával. A megyegyűlés 1889. december 10-én — talán Haan fogyó erejét látva vagy igényességből? — a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel a kézirat elbírálására, tekintve a mű közérdekű voltát. (A monográfia-bizottságnak azt a javaslatát, hogy a lektorálást esetleg Márki Sándorra bízzák, a megyegyűlés elvetette.) Az I. kötet kéziratának benyújtásakor azt is jelezte Haan, hogy az okmánytár anyaga együtt van, rendezésre készen áll; javasolta viszont: miután a nagyközönséget nem érdekli, a költségek csökkentése miatt ne adják ki. A monográfia-bizottság ragaszkodott az okmánytár publikálásához is, azzal: az I. kötet hitelét éppen a forráskiadvány adja meg. Haan gyors munkához foghatott, mert 1889. december 20-án a II. kötet, az okmánytár kéziratát is benyújtotta. Ugyanakkor