Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

főnyi szlovák szegénység, a Békéscsabán átfutó vasúti fővonal 1858. évi megnyitását követően pedig az iparos, kereskedő és közszolgálatban dolgozó rétegek bővülése révén folytatódott a Békéscsabára irányuló népességmozgás. A lakosságszám emelkedése mindkét városban eléggé egyenletes volt: Békéscsaba 1880-ban 32 616, 1900-ban 37 547 főnyi, Szarvas pedig 1880-ban 22 504, 1900-ban 25 773 főnyi népességgel rendelkezett. (1851-hez képest Csaba lakosságának száma 1880-ig 39,4%-kal, 1900-ig 60,5%-kal növekedett, Szarvasé ugyanakkor 28,4, illetve 47%-kai.) Amíg Békéscsaba 1870-től emelkedő jelentőségű vasúti csomópont lett, s mint regionális forgalmi központ Arad, Nagyvárad és Szeged nyomában haladt, addig Szarvas csak 1880-ban kapott egy vasúti szárnyvonalat. Ezt 1893-ban tovább építették ugyan, de a vasút erőteljes gazdaság- és településfejlesztő tényezőt Szarvas életében kevésbé képviselt. A demográfiai mozgások egyes kérdéseinek vázolása után szükséges bemutatnunk azt, hogy a megbízhatónak tartott népszámlálási adatok fényében a XIX. század legvégéig mennyire tudta megőrizni a két mezőváros a szlovák voltát. Egyfelől a szlovák népközösséghez tartozás vállalásában, a nyelvhasználatban, másfelől a kétnyelvűség elfogadása mellett a szlovák egyházi és kulturális tradíciók fenntartásában, megújításában. Az arányok a két jól ismert alföldi településen a szlovák többség megmaradását, a szlovák tudat biztos alapjait érzékeltetik: A város neve Békéscsaba Szarvas az adat éve 1851 1900 1851 1900 Népességszám összesen 23400 37547 17530 25773 Szlovákok száma az össznépességben 21022 27488 15970 17774 Szlovákok aránya százalékban 89,8 73,2 91,1 70,0 A szlovákság arányának változásában — a szlovák népesség Csabán 30,7%-os, Szarvason pedig 11,3%-os gyarapodása mellett — fél évszázad alatt a túlnyomórészt nem agrár foglalkozású lakosok bevándorlása, másfelől a munkavállalás céljából történt és a föld nélküli mezőgazdasági népességre, valamint esetenként az iparban megélhetést keresőkre kiterjedő elvándorlás következménye mutatkozott meg. Az elvándorlás általában a szlovák törzslakosságot fogyasztotta, a betelepülők pedig — akkor is, ha zsidók vagy németek voltak — a tevékenységük szempontjából többnyire kedvezőbb magyart használták közvetítő nyelvként, s személyes érdekeik (üzletmenet, hivatali karrier, beházasodás, továbbtanulás stb.) alapján ezen a vidéken nagy készséget mutattak az elmagyarosodásra. A magyar nyelvhasználat és a magyar kultúra elfogadása nem jelentette a tradíciók megtagadását vagy feladását, s bár hatásukat gyengítette, a származástudatot nemigen homályosította el. Békéscsaba és Szarvas esetében a népi hovatartozás és a nyelvhasználat polgári értelmezésében és gyakorlatában a maguk három-, sőt négynyelvűségével sajátos helyet foglaltak el — s elősegítették a toleráns kétnyelvűséget — a szlováklakta északi megyékből a szabadságharc után levándorló zsidó családok. (1851-ben 426, 1900-ban 1772 zsidó vallású lakosa volt Békéscsabának.) A vasúthálózat kiépülé-