Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

tanyás gazdák első generációjának birtokgyarapítása mellett a második generáció — éppen az 1890-es évek tájától — már képes volt áldozni a közvetlen agrártermeléstől elszakadt vagy ahhoz nem is kapcsolódó polgári igényekre is, s kereste a társadalmi presztízsnövelés különféle útjait. Életvitelében, hétköznapjaiban még megmaradt parasztnak, de már elfogadta, sőt áldozatokat is vállalt a polgári élet egyes kellékeiért, kényelmi eszközeiért — egyelőre még a városbeli házában s nem a tanyáján. A népességmozgás s egyben az önálló egzisztencia-teremtés másik csatornája a mezővárosok kisvagyonú rétegeiből származó, fiatal és munkabíró korosztályok számára kínálkozott: kiköltözés a vonzáskörzetbe tartozó vagy ahhoz nem távoli falukba. Olcsóbb telek, vertfalú ház, kis kert, szerény mértékű sertés- és baromfitartás lehetősége mellett a parasztgazdaságokban, a közép- és nagybirtokokon elérhető időszakos munkaalkalmak jelentették a megélhetés kereteit. A mezővárosi vonzáskörzetbe költözés néhány esetben új községek telepítésével kapcsolódott össze: Az 1859-ben alapított Csorvás lakosságának törzse Békéscsabáról, Gyuláról, majd Orosházáról, az 1875-ben született Kondorosé Szarvasról és Békéscsabáról, az 1893-ban községgé szervezett Medgyesegyházáé szintéit Békéscsabáról származott. A folyamat a falusi népesség felfutását eredményezte. (1880 és 1910 között Kondoros lakossága 59%-kal, Csorvásé 44%-kal növekedett.) A kép teljességéhez tartozik a Csanád megye keleti felében 1814 és 1859 között kincstári földekre, illetve nagybérletekre telepített szerződéses kertészközségek helyzetének — bár erősen antiszociális — jogi rendezése és lakosságuk stabilabb helyzetbe kerülése. Arányaiban kisebb, de a hosszú előkészítés és a körülményes lebonyolítás miatt a kisvagyonúak körében évtizeden át tartó kísértést jelentett a déli irányú (Temes, Krassó-Szörény, Torontál megyékbe), szervezett állami telepítésekhez csatlakozás lehetősége. A sorra vett népességmozgások összességükben az agrártermelés bővítését tették lehetővé, a földszerzés, a kisbérlet bizonyos mértékű jelenléte, a munkavállalási alkalmakhoz közelebb kerülés révén a paraszttársadalom alsóbb rétegei körében és a munkaképes korosztályoknál a szociális feszültségeken is enyhítettek. Az elégedetlenség az agrárlakosságnak azokat a csoportjait fűtötte a legjobban, akik még ezekből a szerény változtatási lehetőségekből is kimaradtak. Vagy azért, mert később születtek, vagy azért, mert a szükséges minimális megtakarítással sem rendelkeztek, s a viszonylag önálló életet nem akarták a cselédkedéssel felcserélni. A vázlatosan érintett migrációs folyamatok, más tényezőkkel együttesen, következményeikben mégis hozzájárultak a Viharsarok 23 mezővárosi szerepű településének polgári haladásához, illetve az azt elősegítő differenciálódás felerősödéséhez. Oriásfalu arculatú viharsarki mezővárosaink belterületi népessége (főképpen 1880 és 1910 között) szerényebb mértékben gyarapodott, a saját vonzáskörzetüket ellátó szerepük megnövekedett, a mezővárosok egymáshoz mérhető súlya is jelentősen változott. A szerepkör erősödése, több színűvé válása megélénkítette a „nem őstermelő"kategóriába sorolt, nagy többségükben polgári foglalkozású lakosok beköltözését, kinevelését. A kifejlett tanyarendszer a vonzáskörzeti községekkel (az ott fekvő nagy- és középbirtokokkal) együtt szoros szálakkal kötődött az értékesítési-beszerzési, azaz gazdasági, természetes, de mindinkább hierarchizálódó kisebb központokhoz. A kap-