Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

róság, vám- és pénzügyőrség, a rendőrség közlekedési és közrendészeti munkája, adóellenőrzés stb.). Nagyon kevesen tartják úgy, hogy ezek az intézmények és funkciók értük vannak, őket szolgálják. Nehezen ver gyökeret az a szemlélet, hogy a jó állampolgár a saját érdekét előmozdítva a rendőrség „szeme és füle", aki már a megelőzésben is segíteni akar és tud. Az utóbbi évtizedek legnagyobb norma- és értékcseréjének a magántulajdon első helyre kerülésével párhuzamosan kellett volna Iezajlania. A privatizáció zűrzavarai, vadhajtásai, vámszedői — különösen az agrárvilághoz kapcsolódó rétegekben — a paraszti tradíciók legértékesebb részét kérdőjelezték meg. Felerősítették a régi keserű közmondások igazát: „A pénznek nincs szaga". „Pénzzel minden elérhető". „Aki közel ül a tűzhöz, az melegszik". Az érintettek nagyon nehezen fogadják el, hogy nem a munka számít elsősorban. A termelőszövetkezetekben az 1970-1980-as években megvalósított juttatási és elosztási rendszerben bizonyos mértékig jelen voltak az ősi paraszti egyenlőségeszmény elemei. Ezek félreszorítása, s a nagy jövedelmi különbségek legalizálása éppúgy ellenérzéseket szült, mint a versenyhelyzet látható kialakulása. Erősen korosztályi kérdés (a tőkehiányról nem beszélve) agrárlakosságunk körében a vállalkozói szemlélet elfogadása. Falusi, mezővárosi viszonyok között a példautánzó, sodródó magatartás eléggé erős. A bizonytalanságot fokozza, hogy a vezetésben megrendült hitet alig pótolja valami, az emberek bizalmatlanok a javukra szolgáló változásokkal, tervekkel szemben is. A szövetkezés, az egymásrautaltság előnyeinek felismerése körül erősödő ambivalencia tapasztalható. Az agrárkörnyezetben továbbra is jelen van az ötven-hatvan évvel ezelőtti tulajdonviszonyokra építő rétegtudat — erősödő mértékben. A Dél-Alföld lakossága körében az utóbbi években nyíltabban szerepjátszó takargatás nélkül is megmutatkozik jó néhány korábbi norma negligálása, akár tagadása is. Ebben a folyamatban a mesterségesen elfojtott értékítélet feléledése éppúgy jelen van, mint az „új szelek" fúvása, az eddig vállalt kötelékek fellazulása. A legfontosabb presztízsadó tényezővé a vagyoni állapot és a hatalom szféráiba való beépülés kezd válni. A tanultságnak, a műveltségnek önmagában kisebb az értéke — csak akkor számít, ha a presztízs megalapozását szolgálja, illetve egy szűkebb körbe kerülést segít elő. A nem közvetlenül hasznot termő tudomány, a művészetek iránti áldozatkészség visszaszorult. Mindez negatíve hat a környezet iránti igényekre is. A teljes vagy féligmeddig való negligálás leggyakoribb példáit a családi élet normáinak átalakulása szolgáltatja: a látszólag kötetlen együttélések nagy mértékben csökkentették a gyermeket vállalók arányát. Az idős korúakkal szembeni elemi kötelezettségek teljesítése közmegvetés nélkül is mellőzhető. E normasértések az értékrend alapelemeinek visszaszorulásáról tanúskodnak. Helyükbe nem egyszer a lumpenizálódás szemléletének egyes összetevői kerültek. A munkanélküliséget elég sokan indoknak tartják arra, hogy — mintegy bosszút állva a társadalmon — szembeforduljanak a korábbi önmaguk által is vallott értékekkel. Egyeseket a háborúban elfogadott „szabad szerzés" gondolata is megérintett. A jelenségek szintjén felvázolt viszonyok összetettségének, a stabilitásra jellemző értékrend repedezésének vázolása után indokolt a kérdés: Amit a Dél-alföldi társadalomról leírtunk, van-e abban valami sajátos az ország vagy az Alföld más tájegységei-