Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM
Csaba, Szarvas, Magyargyula és Németgyula, Gyoma, Füzesgyarmat, Battonya, Sarkad, Dévaványa. Velük együtt Orosháza és Mezőberény egyértelműen, Szeghalom, Tótkomlós, Endrőd és Elek pedig részben ún. kismezővárosi funkciót töltött be. Gyula esetében a megyeszékhelyi és vásárhelyi szerep, Szarvason, Gyomán és Mezőberényben a körösi átkelőhely-funkció, Békésen és Csabán a vásárok, Orosházán a fontos közlekedővonalak melletti fekvés jelentett külön településfejlesztő tényezőt. (ERDEI F. 1939. 62-67.; SZILÁGYI M. 1970a. 243-255.; SZILÁGYI M. 1973. 179-200.) A megyénkbeli mezővárosok tömegében is jelentős jobbágynépessége a szállás-, ill. tanyarendszerű gazdálkodás lehetőségeit kihasználva — a gabonatermesztés kiterjesztése mellett — a kor egyszerűbb színvonalán takarmánytermesztéssel (lóhere), kertészkedéssel (csabai hagyma, békési kertek, szarvasi gyümölcsösök, orosházi, mezőberény i, gyulai bor), háziiparral (csabai, mezőberényi, tótkomlósi kendertermelés és szövés), magtermesztéssel (heremag-termesztés Mezőberényben) is jövedelmet szerzett. (MAGDA P. 1819. 463-468.; FÉNYES E. 1839. IV. 5.) Adatok vallanak az 1770es évektől fogva arról, hogy a nagyváradi piac számára Körösnagyharsányban és Biharugrán kiterjedt káposztatermesztés, Sarkadon hagyma- és dinnyekertészkedés folyt. (FÉNYES E. 1839. IV. 41., 56.; ERDEI A. 1961. 25.) Az agrártermelés több irányú fejlődése elmélyítette a társadalmi differenciálódást. Egyre jobban hátrányba kerültek a vizek szabályozatlansága, az ár- és belvizek miatt a sárréti területek. Nem tudtak pl. bekapcsolódni a jobbágyság körében is teret hódító dohánytermesztésbe. A téli nádvágásból eredő jövedelem (FÉNYES E. 1839. IV. 56.) csak részben pótolta a rossz adottságok miatt nélkülözött lehetőségeket. Az országos piac megerősödése, az árutermelésre is figyelő paraszti mezőgazdálkodás, a síkvidék és a bihari-aradi hegyvidék cserekapcsolatainak lassú izmosodása megfelelő alapot teremtett a helyi és környékbeli igényeket kiszolgáló céhes ipar és közvetítő kereskedelem kifejlődéséhez. Az iparosok száma nagyon lassan nőtt: Békés megyének 1773-ban 589, 1828-ban 1436, 1846-ban pedig 2154 kézműiparosa volt. (IMPLOM J. 1971. 229.; KOVACSICS J. 1957. 21. tábla; FÉNYES E. 1847. 48-49.; SCHERER F. 1941. 24-27.) Az iparűzők nagyobb része egyedül dolgozott, s miután munkája nem mindig akadt, a földműveléssel éppúgy foglalkozott, mint az ipari tevékenységgel. (FÉNYESE. 1839. IV. 10., 15.; HANZÓ L. 1957. 91.) 1773-ban a két Gyula, Csaba, Orosháza, Szarvas, Békés, Mezőberény volt a „legiparosodottabb" helységek sorrendje. 1825-ben is a két Gyula vezetett 257 iparűzővel (mesterek), mögötte Szarvas (196), Orosháza (174), Csaba (141), Mezőberény (112) és Békés (79) következett. 13 Megyénk mai területének iparosai a szabadságharc előtt 58 céhet alakítottak. Legtöbben a ruházati és az agrártermelést segítő, szolgáltató jellegű iparágakban dolgoztak. Gyulán 17, Szarvason 8, Csabán és Békésen 6-6, Orosházán és Battonyán 4-4 céh működött, másutt egy-kettő volt. (EPERIESSY G. 1967. 222-230.) A feudális céhrendszer elavulásának, válságának tükre, hogy megyénkben is erős verseny alakult ki az iparosok között, különösen a vásárokon való árusítás körül. A reformkorban elszaporodtak a hivatalosan is megtűrt kontárok. BML Békés vm. nemesi közgy. ir. 61/1825.
