Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

A KÉSEI FEUDALIZMUS MÁSFÉL SZÁZADA (1694-1848) AZ ÚJRATELEPÍTÉS HATÁSA A GAZDASÁGI ÉLETRE Megyénk történetének alapvető fordulatát a török hódítók ki verése nyitotta meg. Gyula 1694 elején felszabadult, a török a Maroson túlra szorult vissza, 1702-től az 1740-es évek végéig fennmaradt a katonai határőrvidék a Marostól az Al-Dunáig. (BOROVSZKYS. 1896. I. 253.; BOHDANECZKY E. 1940. 14-20.) Bihar vármegye már 1688-ban újjáalakult. A Bácska és a Bánát után legnagyobb pusztulást szenvedett Dél-Tiszántúlon (BARABÁS J. 1964. 6.) 1715-ben szervezték újjá Békés megyét, 1730-ban Csanád megyét. (SZENTKLÁRAY J. 1892. 120.) A töröktől visszaszerzett terület első földesura a kincstár lett. A kincstári javakat kezelő királyi kamara az újjátelepítést nem szorgalmazta, a földeket bérbe adta. 1720ban az udvar Békés megye területének kilenctized részét (továbbá Szentest és Elek földjét) Harruckern János György katonai élelmezési biztosnak adományozta. Az ő uradalmával közel egy időben alakult ki a szentandrási és a kétegyházi-vári uradalom is. (IMPLOM J. 1971. 38-40.) Harruckern telepítési akciója jól kihasználta a század első felét jellemző paraszti vándormozgalmat. Az északi megyékből (FÜGEDI E. 1969. 56-60.), de a Dunántúlról és az alföldi megyékből is kedvezményekkel idecsábított szlovák, magyar, német és román parasztokból 1746-ig tíz jelentős új községet hívtak életre Békés megyében. (SCHERER F. 1941. 4-7.) Gyula ismét uradalmi központ és 1732-től véglegesen megyeszékhely lett. A sikeres magánfüldesúri telepítések révén rövid idő alatt benépesített területek jóformán néhány évtized alatt behozták azt a jelentős hátrányt, amely a török időket átvészelő hajdúsági, jászsági, nagykunsági parasztvárosokhoz, községekhez mérten a század első harmadában mutatkozott. Az alföldi tanyás mezővárosi fejlődés késő-feudális, majd kapitalista útját nem utolsósorban a gyors újratelepítés révén járhatták végig Békés megye nagyobb helységei (Gyula, Békéscsaba, Békés, Szarvas, Orosháza, Mezőberény, Gyoma, Endrőd, részben Elek, Dévaványa, Füzesgyarmat, Battonya, Tótkomlós). Az 1873-ig zömmel kincstári kézben maradt Kelet-Csanád és a vele azonos helyzetű, kiterjedt Arad megyei puszták betelepítése majd csak az 1810-es években kezdődött meg. Addig egyedül Battonya és 1785-től a sajátos helyzetű Mezőhegyes állt fenn egy fél megyényi területen. Arad közelsége miatt Battonya is csak késve tudott bekapcsolódni a mezővárosi fejlődésbe. Nagyon súlyos fékező tényező maradt később is az a bizonytalan helyzet, amely a Csanád megye keleti felében létesült, szerződéses kertésztelepek viszonyait jellemezte: amint a kincstárral vagy a nagybérlőkkel kötött szerződésük lejárt, magát a települést is megszüntethette a bérbeadó. Amíg Békés megye községei — a magánszerződéssel az 1820-as években telepített Újkígyóst, Nagyszénást és Gádorost kivéve (HANZÓ L. 1960. 22-24.) — az általánosan ismert jobbágyi jogviszonyok között élhettek és haladhattak, a csanádi kertészközösségek számára az úrbéres állapot csak kívánság volt. A kamara nem engedte meg azt sem, hogy önálló községgé alakuljanak. (TAKÁCS L. 1964. 95-126; OLTVAI F. 1964. 14-40.; OLTVAI F.