Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - XI. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉKI REFORM ÉRTÉKELÉSÉHEZ
észrevételeit az esküdtbíráskodással szemben. Adatokkal igazolta, hogy az esküdtszék előtti eljárás inkább kivételes jellegű, mivel csupán 15 ilyet folytattak törvényszékén 1900-ban és 1901-ben is, 1902-ben pedig 13-at szemben a 300-on felüli szakbírói ítélettel. Ezen kevés eljárásról sem volt emelkedett véleménye. Nézete szerint a magyar büntetőeljárásban kétféle igazságot szolgáltattak: az esküdtszékét és a szakbíróságét. A kettő gyakorlata ugyanis szemben áll egymással az egyes anyagi jogintézmények alkalmazása tekintetében. Ráadásul az elsőbírói ítélet meghozataláig terjedő eljárást felette hosszadalmasnak tartotta. Függött az elbírálás ideje az ülésszakok beosztásától, „ha pedig az eljárást a Curia megsemmisítette, az ügy valóságos tengeri kígyóvá fajul". Továbbá rámutatott: az egyes tárgyalások is túl hosszúra nyúlnak a terjengős bizonyításfelvétel miatt. 982 Többen a szakbíróságok helytelen kérdésfeltevésével igyekeztek az esküdtszéket menteni: ezt Kármán egyértelműen elutasította, mivel a kérdésfeltevés valósággal sablonossá vált, amelyet a szakirodalom is elősegített. Az elnök sem tehető felelőssé azért, mert az esküdt nem érti meg az összefoglalást és a ki tanítást: „tart egy tudományos előadást, amely mennél jobb, az esküdt annál kevésbé érti meg, ha meg népszerű — mint azt némelyek kívánják —, az esküdt azt jegyzi meg belőle, ami felesleges és nem a lényeghez való. [...] Soha nem találtam olyan esküdtet, aki a beszámíthatóság épp akkor felmerült kérdését csak meglehetősen megértette volna." A nyilvánosság elvének beteljesülését sem fogadta pozitívan: „ez a nyilvánosság — írta —, a nagyobb érdeklődés éppen kára az igazságszolgáltatásnak". Szerinte ez csak a védők szereplési vágyát fokozza, amely megtéveszti az esküdteket. S végül hozzátette: az esküdtszék általában szolidáris a terhelttel annyiban, hogy nem kívánja reá a legsúlyosabb büntetést alkalmazni, ezért inkább felment, vagy enyhébben minősít, semmint engedné, hogy a szakbíróság szigorú szankciót alkalmazzon. 983 Finkey Ferenc egy írásában a hivatalnokbírákat támadta, okolva őket az esküdtszéki hibákért. 984 Ezt a kritikát Pazar Zoltán nyitrai törvényszéki bíró utasította vissza, s hangsúlyozta: a szakbíróság az esküdtek verdiktjét az elnöki fejtegetés és a kérdések feltétele útján befolyásolhatja. O mint gyakorló bíró a fejtegetést hasznosnak és beváltnak tartotta. A problémát abban látta, hogy „akadnak esküdtek, akik nem figyelve esküjök szövegére, azt hiszik, hogy verdictjük hozatalánál csupán lelkiismeretükkel kell számolniok, ellenben a törvénnyel törődniök nem kell". 985 .Több irányból érte kifogás az ún. parasztesküdtszékeket: Bleuer Samu egy jogászegyleti vita alkalmával rámutatott: „ a paraszt ember egy bűneset concis tényállását elbírálni nem tudja. [...] Csak attól az esküdtbíróságtól féltem az igazságot, melynek minden bírája földműves". Állítása szerint a törvényszékeink legalább fele olyan 982 Kármán Elemér. Tanulságok az esküdtbíróságaink hároméves működéséből. JK 1903. augusztus 21. (34. szám) 283-285. p. 983 Kármán [982. jz.], 285-286. p., lásd még: Bárány Gero: Meglepő verdictek. A Jog. 1900. szeptember 30. (39. szám) 273-274. p., Bálint Lajos: Az esküdtszék hatásköre. ÜL II. 1899. november 18. (46. szám) 2-4. p., III. ÜL 1899. november 25. (47. szám) 1-3. p., IV. ÜL 1899. december 2. (48. szám) 4-5. p., V. ÜL 1899. december 9. (49. szám) 2-3. p., VI. ÜL 1899. december 16. (50. szám) 2-4. p., VII. ÜL 1899. december 30. (52. szám) 3-4. p. 984 Finkey Ferenc: Esküdtbíróság és hivatalnokbírák. JK 1903. szeptember 18. (38. szám) 313-315. p. 985 Pazar Zoltán: Esküdtbíróságaink működése. JK 1903. október 30. (44. szám) 365-366. p.
