Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - I. FEJEZET: A KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLÁK A JOG INTÉZMÉNYRENDSZERÉBEN

tálában koordinálása — a rendkívüli létszám miatt csak akadozott. Az alsóbb fokú bíróságok szabályos ügyvitelére pedig jószerint már senki sem figyelt. A tíz polgári és öt büntető tanácsban tevékenykedő királyi ítélőtáblán a jogegység követelményei sem érvényesültek kellő mértékben. Természetes hibát jelentett az ország geográfiai adottságaiból származó jelentékeny távolság, amelyet a feleknek át kellett hidalniuk — a szóbeliség terjedését már ez is jelentős mérvűén gátolta. A két létező tábláról azt írták, hogy „idomtalan hypertrophia mindkét testület a bírói szervezet organismusában". Első rendű feladatnak a helyes szemlélet azt tartotta, hogy még az eljárási törvények reformja előtt meg kell alkotni „előbb a működésre képes, az ellenőrzést és a szemmel tartást állandó pontokra irányzottan lehetővé tevő organikus kereteket; ennek nyomán megteremteni az egész judikaturát átható testületi életnek biztosítékait; [...] és ha ezek a szükségszerű előfeltételek megvannak, [...] akkor, de akkor aztán feltétlenül és el nem késve átadni a szervezetnek az eljárási kódexeket s oda nyújtani neki a kiépített anyagi jogot, ez alkotások tervszerű egymásutánjában [...]". Az igazságügy-miniszter is ezen eljárást szándékozott követni, miként azt a beterjesztett törvényből is láthatjuk. A szóbeliség és a közvetlenség elve csak a decentralizáció után bontakozhatott ki a magyar eljárásjogban.

40 Tehát a büntető és polgári eljárásjogi törvények akkor küszöbön állónak vélt megalkotása is sürgette a legiszlatívát, hogy a szervezeti törvényekkel végre tartósan orvosolja a bírósági szervezet hibáit, mivel a helyes jogorvoslati rendszer minden új perjogi rendszernek előfeltételét jelentette. Az eddig ismertetett problémák megoldása végett a kormányzat akként határozott, hogy a két ítélőtáblás szerkezet helyett decentralizált másodfolyamodású bírósági struktúrát alkot meg, megfelelve ezzel a szóbeliség, a közvetlenség és a felügyeleti hatékonyság európai követelményeinek. Olyan számban kellett tehát ítélőtáblákat szervezni, hogy a lakosság lakhelyéhez mennél közelebb találhassa meg jogorvoslati lehetőségét, úgyszintén figyelmezni kellett arra, hogy a táblákhoz telepített felügyeleti és ügyviteli ellenőrzés sikeresen gyakorolható legyen, és hogy mennél könnyebben fejlődjön ki „a vidéki jogszokások praepondarentiája a törvénykezés terén".

41 Európa-szerte is a decentralizált struktúra valósult meg a 19. század végén, jelesül Algírt nem számítva Franciaországban 26, Németországban 28, Belgiumban 3, Hollandiában 5, Olaszországban pedig 20 főtörvényszék létezett.

42 Ennek is figyelembe vételével kezdetben tíz, véglegesen — éppen Debrecen és Nagyvárad törekvései miatt — tizenegy királyi táblát tervezett a kormányzat figyelembe véve az említett igazságügyi célokat. Hazánkban így — 279.769 km

2-rel és 15 millió lakossal számolva — átlag egy ítélőtábla jutott volna 1.363.636 állampolgárra és 25.433 négyzetkilométerre. Ezt az adatot korrigálnunk kell azzal a ténnyel, hogy a budapesti tábla ezután is 40 Günther Antal: A másodbíróságok decentralizációja. JK 1890. április 25. (17. szám). 129-131. p., Tóth Gáspár: A polgári bíróságok szervezéséről. MJÉ XXXIV. Budapest, 1887. (Felolvastatott: 1887. február 14-én.) 1-17. p. Csemegi Károly hozzászólása: 17-19. p. 41 Egyetértés. 1890. január 26. (25. szám) 1. p., Szokolay István: A deczentralisatio. JK 1891. június 5. (23. szám) 177-178. p. 42 KHI87-92. XXI. (1890) 746. szám. 271. p.