Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - VII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKI ELJÁRÁS (1867-1896)
fogház igazgatójának 24 órán belüli jelzésére a bíróság elnöke intézkedett a beszállításáról. A valamilyen módon tehát az államfogházba belépő személynek rögzítették a főbb adatait az intézmény e célra vezetett anyakönyvében (RVH, 1-4. §). A foglyokat rendszerint külön helyiségekben, in concreto bútorzattal ellátott egészséges és világos zárkákban kellett elhelyezni, hova magával vihette személyes tárgyait, „öltöző készületeit". Választhatott az elítélt, hogy saját költségén tartsák-e fogva, vagy az állam finanszírozza költségeit. Az első esetben lehetősége nyílott arra, hogy a házirendet meg nem zavaró módon, „a mértékletesség határai között külön ételekkel és italokkal" éljen, sőt gyertya helyett a lámpahasználatot is engedélyezték (RVH, 5-7. §). Akit az állam költségén kellett fogva tartani, annak egy napi ráfordítása a 80 kr-t nem haladhatta meg. 795 Az elítéltnek megengedtek minden, a rendet és csendet nem zavaró foglalkozást — különösen a saját magának vásárolt könyvek és folyóiratok olvasását —, valamint biztosították, hogy a fogház belső kertjében napi hat órán át „a levegőt tetszése szerint élvezheti". Még az ide vonatkozó időintervallumokat is kijelölték az évszakok figyelembe vételével (RVH 8-9. §). Minden nap fogadhatott névre szóló jeggyel ellátott látogatókat, küldhetett és ellenőrzés nélkül fogadhatott leveleket. Betegsége esetén igénybe vehette a fogházi orvost, vagy — kiadásait fedezve — sajátját is (RVH, 1012. §). A börtönorvos alkalmazása esetén legfeljebb 24 óra alatt a sajtóbíróság elnöke intézkedett az elítélt megvizsgálásáról egy, esetleg több (!) szakértő útján, s a büntetés végrehajtását csupán akkor függesztette fel, ha annak folytatása veszélyeztette volna az elítélt gyógyulását. A haladék maximum 14 napról szólt, ezután felülvizsgálat következett. 796 Az igazgató s az őrszemélyzet magát a fogoly irányába „ildomosán" tartozott viselni, a fogolynak pedig engedelmességet, silentiumot és a büntetés-végrehajtás rendjének megtartását kellett felmutatnia; a fogház tulajdonát nem rongálhatta, a károkat pedig megtéríteni volt köteles. Aki a rendet megzavarta, s ebbéli tevékenységét felhívásra sem szüntette be, esetleg szökni is szándékozott, a saját költségen való élelmezés, a szabad levegőzés, a látogatók fogadása és a levelezés kedvezményét maximum két hétre elveszíthette. Ha továbbra is megszegte a szabályokat, akkor súlyosabb fegyelmi büntetés alkalmazása végett az Igazságügyi Minisztériumhoz kellett azonnal fordulnia az igazgatónak (RVH, 13-15. §). Ha büntetésének idejét kitöltötte az elítélt vagy végrehajtási kegyelemben részesült, a fogház felügyelőjének igazolvánnyal ellátva szabadítania kellett (RVH, 16. §). A fogvatartottakról a törvényhatóságok vezettek táblás kimutatást, amelyben a fogságbüntetés megkezdésének, befejezésének napja és tartama külön rovatba voltak írandók. Ezen kimutatásokat minden negyedévben eljuttatták az illetékes sajtóbírósághoz. 797 795 A m. kir. igazságügyministernek 1868. évi márcz. 30-án [619/eln. szám alatt] kelt rendelete [...], mellyel a sajtó-vétségért elítéltek tartási költségei meghatároztatnak. MTRT 1868. Pest, 1868. 75. p. 796 A m. kir. igazságügyministernek 1868. évi május 15-én 480/eln. sz. a. kelt rendelete [...], mellyel a sajtóügyi rendelet és a sajtóügyi pótrendelet némely szabálya magyarázatik. MRT 1868. III. kiadás. Pest, 1884. 184-185. p. 797 Az igazságügyi m. k. ministernek 1868. évi augusztus 10-én 1448. sz. a. kelt rendelete Magyarország valamennyi törvényhatóságához. MRT 1868. III. kiadás. Pest, 1884. 394. p.
