Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

MÁSODIK RÉSZ - VI. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉKEK SZERVEZÉSÉNEK DOGMATIKAI ÉS RENDELETI RENDSZERE

— egyetlen teljes esküdtszéki eljárást tartottak, s egy másik pedig csupán a vád jury-ig jutott el; mindkét eset Pozsonyban történt.

718 2. § AZ ESKÜDTSZÉKEK JOGELMÉLETI VITÁJA Az esküdtszékek reaktualizálásának kérdése a bíróságok újjászervezésével azonnal felvetődött: a neoabszolutizmus törvénykezési rendszerét 1867 után felváltó új struktúrába ismét be kellett illeszteni a juryt — tapasztalatok híján az aktuális társadalmi-politikai megfontolásoknak megfelelően. Pfendeszak Károly a Jogtudományi Közlöny megjelenésével egy időben fejtette ki nézeteit a szervezés kérdéséről, melyben felvázolta azon biztosítéki elveket, melyeken a corpusnak nyugodnia kellene: e szerint a törvénykezést a közigazgatástól el kellett választani, s garantálni volt szükséges a bíró függetlenséget mind az elmozdíthatatlanság, mind az utasítástól való mentesség tekintetében, illetve a nyilvánosságot és a szóbeliséget, a szabad sajtót és „bűnvádi ügyekre nézve, a bűnösségbeni ítélethozatalnak esküdtszékekre történő ruházását" javasolta egy jól képzett ügyvédi kar felemelése mellett.

719 Mindenek előtt eldöntendő kérdés volt, hogy milyen jellegű intézmény legyen az esküdtszék. Jogi, politikai vagy igazságszolgáltatási eszköz? Ezen kérdésekből kiindulva az esküdtszék tágabb értelemben jelentett egy komplex intézményt, mely ellentétét képezte azon jogszolgáltatásnak, mely a fejedelemtől vagy az állam rendszerezett törvényszéki hivatalnokaitól egyedül indult ki. Szűkebben tekintve viszont egy eljárásjogi jogintézmény és eszköz, mely által a választott egyének a képzett bírák elnöklése és vezetése alatt döntöttek az eset ténykérdései felől.

720 Az esküdtszékeket a továbbiakban mint jogi instrumentumokat vizsgáljuk, nem tekintjük őket elsődlegesen politikai intézményeknek. A szervezés tervezése alkalmával célszerűnek mutatkozott a magyar 1843. és 1848. évi megoldások mellett az európai tapasztalatokat is figyelembe venni, hiszen nem csupán Angliában, de Portugáliában, Franciaországban, Belgiumban, a rajnai német tartományokban, Poroszországban, Genfben és egyéb svájci kantonokban, Máltán, valamint Svédországban és Norvégiában is működött jury. A korabeli tudósok leginkább az angol, a francia és a német modellt ismerték és ismertették — az előbbit mint perfektuálist, az utóbbiakat mint „hibás" átvételeket. Azon felfogásból indult ki a tudomány is, hogy az esküdtszék ne lehessen tisztán politikai intézmény, mint Franciaországban, ahol az őslajstromok megalkotásában igen jelentős befolyásra tettek szert a mairek és a prefectek, s a szavazás titkossága és a szavazati arányok meghatározása is rapszodikusan változott 1791 és 1852 között. Továbbá, hogy a szervezésben a népi elemek ne zárassanak ki, s a kormány szervei túl jelentős befolyást ne terjeszthessenek a lajstromok megalkotására. Sarlós 1959 [5. jz.], 45. p.; Réső [9. jz.], XII. p. Pfendeszak Károly: A bíróságok szervezéséről. JK 1866. március 12. (11. szám) 169-171. p. Ekmayer Ágost: Az esküdtszék. JK 1867. június 16. (24. szám) 127-128. p.