Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
ELSŐ RÉSZ - V. FEJEZET: AZ 1891. ÉVI XVII. TC. ÚJ INTÉZMÉNYEI
A szóbeli vizsga nyilvános volt, azonban a hallgatóság közbe nem szólhatott, tetszést nem nyilváníthatott, s főként nem súghatott. A vizsgálat rendszerint két óráig tartott. Az a) pontban jelzett vizsgatárgyak esetében a bizottságnak meggyőződést kellett szereznie arról, hogy a jelölt a törvényeket, a törvényes gyakorlatot és a Kúria teljes ülési megállapodásait kellőleg ismeri, s hogy a jogszabályokat a jogesetek elbírálásánál helyesen alkalmazni képes. A b) pont alá eső tárgyak esetében az alapos szakismeretet annyiban kellett igazolni, „amennyiben azok szabványait a bíró hivatása körében alkalmazni köteles", egyébként az alapelvek és az alapintézmények ismerete és a generális tájékozottság elegendő volt. A szóbeli vizsga után a bizottság zárt ülésen határozott a jelölt képesítése felett. A vizsgálatot akkor tekintették elfogadottnak, ha a bizottság mind a három tagja e mellett nyilatkozott. Ha a jelöltet elutasították, akkor az elutasítási idő legrövidebb tartama hat hónap, a leghosszabb tartama egy év lehetett. Másodszori visszautasítás esetében a vizsgálat újabb ismétlését csak az igazságügy-miniszter engedélyezhette. Harmadszori elutasítás esetében további ismétlésnek helye már nem volt. 659 Ha a bizottság úgy találta, hogy a jelölt valamely tárgyból nem felelt meg, akkor pótvizsgálatra utasíthatták. A pótvizsgálat vagy polgári vagy büntetőjogból vagy hiteltörvényekből történhetett. Ekkor a bizottság döntött a felett is, hogy elegendő-e a szóbeli vizsga ismétlése, vagy netalán az írásbelit is ismételni kell. Ez a vizsga egy éven belül volt teljesítendő, de ha nem sikerült, az egész vizsgát elölről kellett kezdeni. Azonban a jelölt pótvizsga esetében is kérhette a teljes vizsgálat tételét — ennek a minősítés szempontjából volt jelentősége. A pótvizsgálatot ismételni nem lehetett, az elfogadásához a három bizottsági tagból legalább kettőnek a szavazata volt szükséges. 660 A képesítésnek két fokozta létezett: az egyik a „kitűnő", a másik az egyszerű, megjelölés nélküli képesítés. A pótvizsgálat folytán nyert minősítés sohasem lehetett kitűnő, a teljes vizsgálat ismétlése azonban ennek a fokozatnak a megszerzését is lehetővé tette. A képesítettnek ítélt jelölt részére az egész országra hatályos oklevelet állítottak ki. Az alapeljárás költsége 24 ft, a pótvizsgálaté 18 ft volt. Az eljárásról jegyzőkönyvet és nyilvántartási jegyzéket vezettek. 661 Az új törvény szerint a rendes bírói vizsgálaton kívül is léteztek feltételek egyes bírói álláshelyek betöltésére. így a törvényes általános ítélőbírói (ügyészi) képesítési kellékek mellett az ítélőtábla bírájává vagy ennek megfelelő bírói és ügyészi állásra csak az volt kinevezhető, aki legalább öt évig bírói vagy királyi ügyészi hivatalt viselt; önálló ügyvédi vagy közjegyzői gyakorlatot folytatott; a jogtudományi szakban mint egyetemi vagy jogakadémiai nyilvános vagy magántanár működött; végül az Igazságügyi Minisztériumban, a Kúriánál, valamely ítélőtáblánál, a kincstári jogügyek igazgatóságánál vagy közalapítványi ügy igazgatóságnál fogalmazási szakban szolgált (22. §). Ennek indoka abban állt, hogy felsőbb bírói állásra csak az léphessen, aki már a pályán hosszabb időn át sikerrel bizonyított. Különösen fontos szempontnak tekintették a Kúria bíráinál és az ennek megfelelő vagy ennél magasabb ítélőbírói vagy ügyészi MRT 1891. 1780-1784. p. MRT 1891. 1785-1786. p., MRT 1892. 495. p. MRT 1891. 1787-1789. p., MRT 1892. 495-499. p.
