Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
FÖLDTULAJDON
A redemptus a maga közösségével állt függő viszonyban, földjére vonatkozó jogait az ingatlanforgalom feltételeit saját önkormányzati testületei állapították meg. A korona földesurasága és a redemptus közé autonómia, sőt autonómiák — kerületi és települési — iktatódtak. A jászkun szabadparaszt ingatlanra vonatkozó jogai leginkább a mezővárosi polgár, bizonyos tekintetben a szabad királyi városok polgárainak jogaihoz hasonlíthatók. Megállapításom nincs gyökeres ellentmondásban sem Nagy Szeder István, sem Fodor Ferenc megállapításaival, legkevésbé Bagi Gáboréval, mégis azoknál pontosabbnak gondolom. Elméletem igazolására a jászkun földtulajdonlás és birtoklás részletes és széleskörű feltárása ad bizonyságot. Tudjuk, hogy azokon a területeken, ahol a török idők alatt a paraszti gazdaságok elszakadtak a közvetlen földesúri hatóság felügyeletétől még a XVIII. század közepén is az uraság engedelme nélkül adták-vették a jobbágy telekhez tartozó földet. Még inkább így volt ez a Jászkun Kerületben, ahol a települési elöljáróságok támogatták a szabad föld eszményét. A Német Lovagrend földesuraságát törvénytelennek tartó jászkunok munkájuk révén, s a szokásjog szerint, magukénak tekintették földjüket. A földhöz fűződő történelmi jogcímet a hagyomány emlékezetben tartotta. A jászkun köztudatban a település közösségi földtulajdona sokkal mélyebben gyökerezett, mint a rájuk erőszakolt földesúré. Minthogy autonómiájuk számos elemét a földesúri alávetettség ideje alatt, mint taksás szabadok megőrizték, a föld birtoklásában önkormányzatuk szabályait követték. A Jászkun Kerületben az 1702-1745 közötti időszakban sem volt jobbágyi telekrendszer. A török idők alatt, illetve a Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett, majd az 1720-tól fokozatosan benépesülő települések lakossága elsőfoglalás útján vette művelés alá a határt. A foglalt föld nagyságát a gazda igaereje szabta meg. A földbőség következtében a természeti körülmények s a földminőség szerint szakítottak ki ekés művelésre, illetve kaszálónak használható területet. Következésként a határban szétszórt szántók és rétek tarkasága, némileg összevisszasága alakult ki. A földet kimerülésig, 3-7 évig művelték, majd elhagyták és újat fogtak helyette. Védekezésül a földesúri majorsági gazdálkodás bevezetése ellen, az egész Jászkun Kerületben megtartották a földközösségi birtoklás módozatait is. Az 1720-as évek végére a szabadfoglalású föld mellett önkormányzatilag szervezett földosztással különféle nyomásos rendszer is meghonosodott. A parasztgazdaságok a földből háromféle módon részesültek. A gazdaság alapja a fundus volt, a parasztgazdasághoz tartozott a ház után való és a tartozék föld. A fundus része volt a ház, az istálló, a gazdasági épületek, az ólak, a belső kert, a szérű, és a foglalással művelésbe vont terület, a gyepföld. A fundus adható-vehető, örökölhető volt. Az idegen beköltöző a község adománya révén is hozzájuthatott. 238 A jászkunsági tanácsok a föld paraszti birtoklását megőrizték a földesúri uralomtól. A község tanácsa hiteleshelyként működött, előtte köttettek az adásvételek, s egyben felügyelt az egyezségek betartására a törvényesség és a szilárd birtoklás megőrzésére. Pl. 1726-ban Fény szaruból kiköltözött egy gazda, ezért fundusát eladta. Négy év elKlSS József 1979. 102.
