Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

IGAZGATÁSI AUTONÓMIA

közül kerültek ki, egytized részük irredemptus volt. A módszer — bár a főkapitány támogatta — sértette a redemptusok érdekeit, ezért a konzervatív helyi tanácsok ellenállásán megbukott. A közgyűlés három év elteltével visszavonta a választási reformot támogató határozatot és helyreállt a korábbi gyakorlat.

366 Az 1823-as kezdeményezés felülről, a főkapitánytól indult. 1842-ben viszont éppen fordítva. A Kiskun Kerület székvárosából, Félegyházáról 183 birtokos kérte, hogy az egész lakosság képviseletére 60 fős testületet hozzanak létre, úgy, hogy a tagok között irredemptusok is legyenek. A közgyűlés azonban, nem engedélyezte a redemptusok jogainak csorbítását.

367 A problémát mégsem lehetett szőnyeg alá söpörni, hiszen az országgyűlésen ekkor került napirendre a kerületi coordináció, a Jászkun Kerület közigazgatási szervezetének és működésének reformja. A képviseleti rendszer kezdeményezésével, s az országgyűlés elé került igazgatási reform kérdéseivel korábban a Rendszeres Bizottságok munkájáról írott tanulmányomban részletesen foglalkoztam.

368 A javaslatok országgyűlési tárgyalását Bagi Gábor is ismertette.

369 Álláspontunk nem tér el egymástól. Következtetéseink egyaránt arra jutottak, hogy a jászkun társadalom szerkezete a redempcio óta megváltozott, az irredemptusok és más földnélküliek aránya a településeken megnőtt, mindez kiváltotta a reformok követelését. Véleményem szerint a redemptus-irredemptus viszony áttekinthetetlenné válása mellett a túlzott központosítási törekvések is nagymértékben hozzájárultak a változtatási igény kialakulásához. Ami ellen 1842-43-ban felléptek, az egyrészt a nádor és az őt támogató konzervatív kerületi vezetők központosítási törekvése volt. Másrészt a helyi társadalomban egyre nagyobb számú földnélkülieket gondolták véleménynyilvánítási lehetőséghez juttatni úgy, hogy a redempciós jogok ne sérüljenek. A privilégiumtól nem akartak elszakadni, hiszen azzal a Jászkun Kerület különállását veszélyeztették volna. A kiváltságolt népesség reformtörekvései tehát ellentmondásosak. Végül az országgyűlés halogató taktikája, s a konzervatív képviselők nádor által befolyásolt csoportja megakadályozta a coordináció, s a képviseleti rendszer megszületését. A helyzet még nem érett meg a majd 1848-ban bekövetkező gyökeres változásra. A nádor központosítási törekvései a kinevezett tisztségviselők számának növelésében és a választások jelölési rendjének átalakításában mutathatók ki. Mivel a generális közgyűlésben a választott magisztrátusbeliek és a kinevezett nádori táblabírók is szavazati jogot kaptak, a nádor a kinevezett nádori táblabírók számának növelésével elérhette a települések leszavaztatását. A privilégium 4. §-a, amely a szabad választást engedélyezte a választható kerületi esküdtek számát négy főben állapította meg. Alig negyedszázad elteltével a kiváltságlevél ellenére 16 táblabíró volt. A táblabírók, akiknek a választásából a jászkunsági lakosokat teljesen kizárták, a magisztrátussal együtt 35 szavazatot bírtak, tehát a 25 települést bármikor leszavazhatták. Igaz, e táblabírók közül csupán öt kapott fizetést, a többi, mint tiszteletbeli táblabíró szavazhatott. Mindez alapjaiban sértette a jászkun SZML JK kgy. jkv. 1826. 1312. sz. BKML Kf. lt. Lad. 12. Caps. 3. Fasc. 9. N- 33/1843. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1986. BAGI Gábor 1991.