Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
FÖLDTULAJDON
én a tanács és a communitas 34 fős gyűlése elhatározta, „hogy egy Irredemptusnak nem [sem] adatik sem porta, sem istállónak, sem háznak való hely és a kik hír nélkül építettek azok lerontassanak. Sőt ... mint hogy az Irredemptusnak nintsen jussa és örökségek a maga házához is, mellybe egynéhányan laknak arra való nézve ha Redemptus ember fiának lenne rá szüksége, az Ház és Portája meg becsültetvén, a Redemptus ember fia le tévén azon Pénzt érette bele szállhasson". 299 Halason 1761-ben határozta el a tanács, hogy mivel a határ egyre szűkül, ezentúl senkinek redempcionális fundus ne adasson. 300 A szabadforgalmi vásárlás lehetősége azonban továbbra is megmaradt. Az adásvételeket több településen bevezették a Liber Fundiba. Ez volt a legkézenfekvőbb mód a tulajdonváltozások nyilvántartására. A földkönyv a földforgalom hiteles forrása. A redempcio nyomán kiosztott tőkeföldet az eredeti redimáló sorszámmal ellátott nevéhez jegyezték be. Aki a földkönyv elkészítésekor nem tartozott a redemptusok közé, annak sorszáma sem lehetett, tehát ha később mégis földet vásárolt, azt az eladó tulajdoni lapjára írták, mint birtokcsökkenést. Ha az eladó és a vevő is redemptus volt, akkor mindkét tulajdonosnál bejegyezték a változást. A Kiskun Kerületből három település — Halas, Félegyháza, Kunszentmiklós — Liber Fundija adott lehetőséget a földforgalom viszonylag nagyobb időszakot átfogó vizsgálatára. Halason 1755-1793 között 433 birtokváltozás történt. A 38 év alatt tíz eredeti redimáló minden földjét eladta. 1775-ben 44 betelepült katolikusnak lehetővé tették, hogy személyenként ötvenforintos redempciót válthassonak, közülük 1793-ban öten már földnélküliek. Az eredeti 387 redemptusból hatan tőkeföldjük 92-98%-át eladták. Pl. Geller Mihály földjének 92,62%-át eladta, összesen 74,83 kh-at 17 akcióban. 301 Legnagyobb földfelvásálók Halason 1755-1793 között Liber Fundi sorszáma Név Akció száma Összes vett kh Növekedés % 35 Péter Ferenc 36 282,22 79,5 106 Herpai Mihály 24 63,92 49,19 3 Gózon Mihály 16 70,85 52,79 21 Lehőtz István 16 70,85 319,43 321 Bikádi István 14 46,73 83,94 32 Faragó Kis János 14 31,66 89,18 48 Turóczi János 12 135,79 173,09 136 ör. Zseni János 11 147,2 221,26 380 Kamhal János 9 110,16 77,93 298 Gyenizse János 7 70,28 31,68 262 Módok Tóth István 6 77,06 152,35 276 Lakos Szabó György 6 44,26 45,55 SZML Kunmadaras Tan. jkv. Rsz. 1. 115. 1764. BKML Kh. lt. A 4. N» 60/1761. BKML Kh. lt. Liber Fundi 1755. Ksz. 169., 1791-93. Ksz. 171. 63. sorsz.