Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI

azok az ellentmondások jelezték, amelyeket a legelőknél Szánkkal kapcsolatban be­mutattunk. Később több hasonló konfliktus fordult elő. A belső határbeli nyomáskényszerben használt szántók az örökségek, adásvételek következtében aprózódtak. A századfordulóra némelyik földtulajdonosnak 30-50 he­lyen volt a birtoka. Valamit tenni kellett a jobb használhatóság érdekében. Az 1810-es évek nagy dilemmája a tagosítás lett. Az itteni gazdák többsége ragaszkodott a három­nyomáshoz. Ugyanakkor szerették volna kinek-kinek kalkaturánként egy tagban kimé­retni a szántót, úgy, hogy a hozzá járuló kaszáló se legyen két, háromnál több helyen. A tagosítás Szánkon és a belső határban egyszerre, 1814-ben történt. A végre­hajtás után elkészült a dedukciós földkönyv, majd 1816-ra a határfelmérés és az új ha­tártérkép. A belső határ szántóit dűlőkre tagolták, és a házak sora szerint újraosztották. Azt, hogy hol kezdjék az osztást kockavetéssel döntötték el. A kaszálókat három helyen adták ki. A szántóföldek közötti széknyilasokat azok kapták, akiknek a szántójával határos volt a szikes rész. A bábonyi vagy Telekosztálynak nevezett lapos nyilast ken­derföldnek hagyták, s mindenki itt kapta meg a kenderföldjét. A harmadik a Felső Rétosztály volt. A város majorságának kihagytak száz holdat. A majsai és móriczi ha­tár mentén egy részt egyéni birtokosoknak osztottak ki szántóknak. A többi területen egy göböly, egy barom-, egy juh és egy ménesjárást jelöltek ki. 877 A szanki újraosztáshoz minden adásvételt, ami a pusztából történt, semmisnek te­kintettek, kivéve azokat, amelyeket az eredeti Liber Fundiba bejegyeztek. Az újra­osztás után Szánkon tanyás gazdálkodás kezdődött, azzal a megszorítással, hogy az új birtokosok csak oda építhetnek tanyát, ahová a tanácsi deputáció megengedi. A szanki tanyaföldeket tehát még nem tekintették végleges birtokoknak, úgy gondolták, ha a ta­pasztalat nem igazolja a közös döntést, a pusztát ismét legelőnek fordítják. 878 A pusztákból kihasított szántók beszűkítették a legeltető állattartás tereit, több ka­szálóra lett szükség. A XIX. század elején ahogyan a szántóföldek illegális foglalásai, úgy az illegális kaszálások is megszaporodtak. Orgoványon és a belső határban némelyek senkivel sem törődve lekaszáltattak te­rületeket. 1802-ben pl. a Túri rétről 238 boglya füvet vágtak le, amíg az osztó deputá­tus arra várt, hogy a vízállásos terület felszáradjon. 1813-ban, hogy az örökös torzsal­kodásnak vége legyen a város kaszálóit felosztották a birtokosok között állandó nyila­soknak. 879 A művelési ág változásai, és a tagosítások az önkormányzat és a gazdák között sorozatosan konfliktust okoztak. Szinte nincs olyan év, hogy valamilyen tömeges sé­relem miatt ne járná vizsgáló deputáció a vitatott határrészeket. Feszítő ellentmondá­sok bukkantak felszínre. Az önkormányzatnak az egész lakosság érdekeit kellett vé­delmeznie, döntéshozói viszont kizárólag nagyobb birtokú redemptusok voltak, akik tulajdonosi jogaik korlátozását egyre kevésbé tűrték. SZMLJK Fasc. 4. N- 830/1813. máj. 13. SZMLJK Fasc. 4. N- 830/1813. dec. 30. SZML JK Fasc. 4. N- 235/1812.

Next

/
Oldalképek
Tartalom