Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
az 1830-as évekre a Kiskunság említett településein a földbirtok kisparcellákra aprózódott. A XVIII. század első felében, sőt a redempcio után is mintegy három évtizedig Halas halmazos belterületén a gazdák a háztól elkülönített akolhelyen, akolkertben tartották a kezes jószágot. Juhász Antal a halasi településszerkezetről írott tanulmányában 866 számos példát hoz az akolhelyek és a rájuk épült istállók meglétére az 1760-70es évekből. Ugyanő észreveszi, hogy a fedél nélküli aklok, karámok a redempciót követő évtizedben eltűntek a belterületről, s valószínűsíti, hogy új helyük a szállásföldön lehetett. Kutatásaim igazolják, hogy az 1770-es években beszüntették az akolhelyek osztását. Az ok többrétű. Egyrészről az 1772-ben a kerület elrendelte az utcás belterületi rend kialakítását, s a rakáson levő épületek elrontását. 867 Másrészről a szaporodó állatoknak a kisterületű akloskertek 868 szűknek bizonyultak, ezért a jószágot inkább a „tőke tanyai kaszálón" tartották, ahol a széna helyben volt. Harmadrészben az új tulajdoni viszonyok között éppen a redempciós levélben is feltüntetett tőkekaszálók bizonyultak a legállandóbbnak. Tálasi István a változást úgy valószínűsíti, hogy ezidőben Halason két akolsor keletkezett „egy város körüli és egy külső". 869 Papp László azt állapította meg, hogy a XIX. század elejére a belterületi akloskertek teljesen eltűntek. 870 Az említett néprajzkutatók feltételezéseire és megállapításaira a földbirtoklás rendjének dokumentumaiban nyerhetünk bizonyságot. Halason a szántófölddel azonos birtoklása kaszálókon az ott felépült állattartó helyekből alakultak ki az első tanyák. A földkönyvbe bejegyzett tőkeföld szántóból és kaszálóból állt. A tőkeföldnek osztott kaszálókat nevezték szállásföldnek. A szálláson épült istállókban állatokat teleltettek, az istállóban vagy az istálló melletti kunyhóban lakott az állatok gondozását ellátó béres, vagy zsellér. A XVIII. század végére a jobb talajú szállásföld egy részét feltörték, és szántónak fordították. A halasi tanyásodás mikéntjét a tagosításig a Kiskun Kerületben egyedülálló kaszálóbirtoklása szabta meg. A Liber Fundi 871 tanúsága szerint egy-egy gazdának négy-öt parcellája volt, s közülük csak keveseknek jutott szántó és kaszáló egymás mellett. A kiosztott parcellák között ún. szabad parcellák maradtak, amit silány minőségük miatt kihagytak az osztásból, de azért a szomszédos tulajdonosok hasznosítottak. A földkönyv és az 1761-es térkép összevetése után teljes bizonyossággal állítható, hogy az a fajta földosztás, amit eddig a kutatók úgy összegeztek, hogy a szántót és a kaszálót is két-két darabban kapták meg, túlzott általánosítás. Voltak, akik két-két, mások több, néhányan egy vagy két tagban vehették birtokba földjüket, ami az idők során tovább osztódott. Ahogyan fogyott a feloszthatónak ítélt föld mennyisége, bevonták az osztásba a korábban minőségi hibájuk miatt kihagyott parcellákat, s az osztott birtokok közötti JUHÁSZ Antal 2001. BKML Kh. lt. Prot. Curr. V. 199/1772. Pl. 20x56 lépés. BKML Kh. Prot. Pol. 1769. márc. 13. 258-259. Közli JUHÁSZ Antal 2001. 252. TÁLASI István 1936. 152. PAPP László 1940. BKML Kh. lt. Liber Fundi 1755-86. Rsz. Ö. 169.
