Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
A redemptusokra kivetett legelőtaksára 1778-ban Félegyháza adott példát, azzal az indoklással, hogy kevés a terület s külső legelőt csak úgy tud árendálni, ha az állattartók fűbért fizetnek. 729 A redemptusokra kivetett fűbér tulajdonosi jogokat sértett. A közérdek és az egyéni érdek összeütközése konfliktusokat váltott ki, amit a tulajdonlás bonyolultsága miatt a kerületi hatóságok nehezen tudtak csillapítani. Szinte minden felvetődő problémát magába sűrített az 1793-ban kirobbant, évekig elhúzódó kunszentmiklósi konfliktus, ahol a legelő tulajdonjoga, és a legelőbér kivetése mellett a juhtartás előretöréséből és fajtaváltásából adódott problémák is felszínre kerültek. Kunszentmiklóson a váltott szántóföldhöz szanki portio, azaz szanki pusztarész is tartozott, amit bejegyeztek a földkönyvbe. A település határhasználatának kialakításakor azonban Szánkót közakarattal osztatlan közös tulajdonban hagyták, barom- és göbölyjárásoknak használták. 1766-tól négy göböly- és négy baromjárás volt Szánkon. A földtulajdon szabad forgalmazhatóságából következett, hogy sokan a földkönybe bejegyzett, de egyébként hasznavehetetlennek ítélt szanki portiójukat eladták. A vevők közül különösen nagy felvásárlónak bizonyult Baky István. Baky apródonként többségi tulajdont szerzett a pusztából, és sajátjaként használta. A szanki közlegelőből kiszorított nagyállattartók, akiknek a baromjárását Baky elfoglalta, panasszal fordultak a kerületekhez, s kérték, hogy a puszta ismét közlegelő legyen. 730 A panasziratokból és a vizsgálatból kiderül, Baky azt gondolta, a földtulajdon megszerzésével a legelőtaksától is megszabadul, hiszen saját tulajdona után senki nem kötelezheti legelődíj fizetésre. A jogi probléma kétirányú volt. A tanács elismerte a legelővásárlás megtörténtét, ugyanakkor átlátta annak közérdeket sértő következményeit. A konfliktus feloldására határozatot hozott, hogy szanki portiot csak olyanok vehetnek, akiknek ott van legeitetőhely kijelölve, s ha ilyen vevő nem akadna az eladni kívánt szanki részre, akkor a „helység vegye meg". Mindazonáltal a tanács határozata nem oldotta meg a már kialakult helyzetet. Baky követelte, hogy a továbbiakban a legelő után kivetett minden fizetési kötelezettség alól mentsék fel. A főkapitányhoz írt beadványában kifejti: „tulajdon földemen levő ökreimtől terhes árenda fizetéssel nyomorgattatom". Holott árendát olyan jószágtól kell fizetni, ami nem tulajdon. „Ha Szt Miklósi, Bábonyi, Bösztöri, Kerekegyházi és Orgoványi birtokainkban gazdálkodhatunk valamint tetzik, miért nem Szánkban, mellyben ugyan azon egy privilégiummal oltalmaztatunk, tetzésünk szerént göblyöket minden teher nélkül nem tarthatunk?" Hiszen, írja, ha fizetni kényszerülnek boldogtalanabbak lesznek a jobbágy szomszédoknál, akiknek földjük nem lévén, ökreiket máshova hajtják és esztendős fűbért fizetnek két forintot, de sem sóról, sem kutakról, sem göblyösök bériről nem gondoskodnak. A felháborodás a helyi vezetés ellen irányult. Nem minden településen fizettek a birtokosok legelőbért. Baky tájékozódott és hivatkozik Kunszentmártonra, Apátira és Jákóhalmára, ahol egy fillért sem fizettek. Baky István tehát részben tulajdonát akarta elismertetni a közlegelőben, részben, mint redemptus a kivetett fűbér ellen tiltakozott. Szerinte a kialakult helyzet oka a BKML Kf. lt. Prot. Pol. 5. 18/1778. febr. 7. SZML JK ir. Fasc. 9. N 2 78/1797.
