Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
sal felosztottak 48.921 kh szántót és kaszálót és 55.945 kh homokot. Halasnak ekkor 111.926 kh 1342 négyszögöl a teljes határa. Szabadszálláson 1816-ban a birtokosok a jakabszállási göbölyjárás felosztását kérik. A tanácsgyűlésben közös megegyezéssel mégis úgy határoznak, hogy a puszta közepe maradjon a marháknak közlegelő, körben a szélét pedig magánbirtokba adják szántásra. 719 Megegyeztek arról is, hogy az új rend és osztály tíz évre szól, akkor ismét felülvizsgálják hogyan tovább. 1840-ben 59 lakos a teljes jakabszállási legelőt szántóknak kérte. 720 A tanács meghallgatta a kéréseket, nem utasította el, de a távoli Jakabszállás helyett a közelebbi aranyegyházi legelőt javasolta osztásra. Végül arra sem került sor. 1846-ban a gazdák ismét változtatni akartak, de a gazdasági gyűlés még ahhoz sem adta hozzájárulását, hogy a külső balázsi göbölyjárás a jármos ökrök legelője legyen, pedig az nem igényelt művelési ág változást. A módos redemptus göbölytartók a gazdasági gyűlésben a változatlanság mellett voksoltak. Jakabszállás másik felét Fülöpszállás váltotta meg és Szabadszálláshoz hasonlóan közlegelőnek hagyta. 1816-ban itt is követelni kezdték a pusztahasználat felülvizsgálását, de itt egészen más okból. Fülöpszállás tanácsa kiszakított a legelőből 400 holdat s 1813-tól árendába adta az egyik helyi gazdának évi 800 forintért, hogy a bevételből a tornyot építtető eklézsiát segítse. Az árendás 1816-ban egy év hosszabbítást kért, ami ellen 36 lakos tiltakozott, s magának kérte azon a régi módon „amint annak előtte minden föld birtokos által birattatott." 721 Az is elégedetlenséget szült, ahogy a puszta egy részét felosztották. 1817-ben 57-en akartak az osztályon módosítani. Ők, mivel ott nem legelt jószáguk, „törvényes jussukat" kérték a pusztából, szántónak. A tanács a kérést elutasította, az ügy fellebbezés útján a kerületek és a főkapitány elé került. A vizsgálat során kiderült, hogy a jakabszállási legelőből részüket követelők tőkeföldjüket mind eladták. „Többi redemptionális földjeinknek birtokaiból, hogy élelmünket megszerezhessük, magunkat kiforgatni kénytelenek voltunk" — írják. A kérelmezők úgy gondolták, nekik jár a jakabszállási rész, hiszen addig a puszta csak közlegelő volt, tehát azt el sem adhatták. A kerületi határozat azonban következetesen érvényesíti a redemptus tulajdonra vonatkozó alapelvet, hogy a legelő „az oda haza való Tőke Redemptionális Birtoknak accessoriuma lévén,, az, aki a tőkeföldjét eladta eladta vele a legelőbeni jogait is. A panaszt tehát visszautasították. A legelőt kivétel nélkül minden településen földközösségben használták. Az osztatlan közös tulajdonú földön a tulajdonos redemptusoknak csupán legeltetési joguk volt. A legeltetési szabályokat a birtokos közösség és annak képviselője a tanács alkotta, hatályuk viszont a település teljes lakosságára kiterjedt. A helyi önkormányzat döntéseit a kerületi közgyűlés a legritkább esetben korlátozta vagy változtatta meg. A kezes jószágok legelőit mindenütt a helység közeli határában jelölték ki, míg a korra jellemző rideg állattartás helye a pusztákon volt. A jászsági települések legelőnek hagyott váltott pusztái többségükben a Kiskun Kerületben terültek el. Jászberény külső legelői Lajos, Mizse és Bene pusztán voltak, Jászapátinak Kocséron, ÁrokszálSZML JK kgy. Ir. Fasc. 4. 1955/1816. okt. 10. SZML JK kgy. Ir. Fasc. 4. 997/1840. máj. 21. SZML JK Fasc. 4. 623/1816.
