Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
Kunszentmárton földkönyvébe hét személy nevéhez egyáltalán nem jegyeztek be földet, ők vállaltak redempciót, de mire a Liber Fundi elkészült már eladták, vagy átadták másnak, a redemptusok sorából viszont még nem törölték őket. Kiugróan kicsik a szántóföld parcellák Halason, Apátiban, és Jákóhalmán. Ellenkező példánk is van. Nóvák László számításai szerint Szabadszálláson a 189 földváltóból 1745-ben 161-nek a szántója haladta meg vagy érte el a 20 kh-t, vagyis a földváltók 85,18%-ának 20 khnál nagyobb, átlagban 63 kh szántóföldje volt. Ez utóbbi csoport szántóföldi részesedése meghaladja a Hódmezővásárhelyit. Hódmezővásárhelyen 1772-ben egy sessióba 40 hold szántó és 23 hold kaszáló tartozott, de a telkes jobbágyok többségét a féltelkesek vagy ennél kisebb telekkel rendelkezők alkották. 626 A jászkun birtokokat a környező vármegyék jobbágyi, vagy szabadparaszti földbirtoklásától elsődlegesen nem a tőkeföld nagysága, hanem tulajdonlásának szabadsága és az osztatlan közös tulajdonban hagyott föld használatának módja, különböztette meg. A tőkeföld utáni kaszáló 2-2,5 szeresét elérhette a tőkeföld nagyságának, ami a jobbágy telekhez adott kaszálónál valóban jelentősen nagyobb terület volt. A közös legelőknek osztatlan tulajdonban hagyott puszták a jobbágyfalvakénál nagyobb mértékű legeltető állattartásra nyújtottak lehetőséget. A jászkun autonómia, a kerületi és települési önkormányzatok koordináló és szabályozó tevékenysége elősegítette a redempcio után sokszorosára növekedett népesség életlehetőségeinek megtartását. A redemptus föld akkor is, ha nagyságrendileg elmaradt a nagyhatárú alföldi mezővárosok jobbágybirtoklású szántóföldjétől, olyan emberi tartást adott birtokosának, olyan közösségi lehetőségeket teremtett, ami megkülönböztette a jászkun parasztgazdákat, a jobbágyföldet művelő parasztgazdáktól. A megváltott föld tulajdonosi öntudatot, tartást adott az itt élőknek, visszaszerzett önkormányzatiságuk pedig lehetővé tette, hogy a közösség életét a maguk által hozott és elfogadott szabályok szerint vezéreljék. SZÁNTÓFÖLDI GAZDÁLKODÁS A TŐKEFÖLDÖN Az 1720-as évektől a XVIII. század végéig a Hármaskerület népessége ötszörösére növekedett. 627 A török pusztítást átélt települések és az új telepítésű községek határhasználata eltért egymástól. Az újra népesült falvakban a gazdálkodás egyéni birtokokra tagolt földön indult meg, s a század végére már jól kifejlett tanyás gazdálkodássá alakult, a kontinuus településeken határközösségben nyomásos földművelést folytattak. A redempcio után a földkiosztás hosszútávra eldöntötte, hogy a község adott határrészén nyomásos, vagy tanyás gazdálkodás legyen. Félegyházán az 1743-ban települt faluban a megváltott összes terület 58.000 kh volt, amiből 17.829 kh 848 négyszögölt osztottak ki tőkeföldnek. Az 1772-es Liber Fundiba 319 földtulajdonos 427 parcelláját jegyezték be. Félegyháza három pusztája közül egyedül a falutól távolabbi Csólyost hagyták meg teljes egészében osztatlan tuNovÁK László 2003. 24. MEZŐSI Károly 1934.
