Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
GAZDASÁGI AUTONÓMIA
Amikor a két szomszéd jászkunsági település megtudta, hogy elestek a bérlettől, panasszal fordultak a generális congregatióhoz, Félegyháza pedig azonnal megajánlotta a 800 forintos bérleti összeget. Kisér védte a maga igazát, s veszélyesnek tartotta a meglévő egyezség megbontását. Féltek, elterjedhet, hogy jászkun pusztát idegen nem árendálhat, vagy ha árendál is, „a Megyebeliek mindenkor kifogják belőle vetni: így a mi pusztánknak használtatása és az abból reménylett jövedelemnek meghatározása, egyedül tsak Félegyházától fog függeni, mellyet egy átalán nem akarunk". A huzavona eredménye mégis az lett, hogy március 6-án új licitációt tartottak Jászberényben, ahol 1021 Ft évi bérért Majsa három évre elnyerte a bérleti jogot. 582 A nagy távolság miatt nehezen kihasználható Pálospusztát, Kisér rendszeresen bérbe adta, s helyette közelebbit bérelt. 1766-ban pl. Besenyszögöt, az említett 1793-as évben pedig Eszterházy herceg szászbereki pusztáját. A XVIII. század végétől pusztát csak akkor adtak idegennek bérletbe ha helyette használhatóbbat árendálhattak. A növekvő népesség miatt több szántóra és legelőre lett volna szükség, ezért egyre többet fizetnek pusztabérletekért. 1821-ben Dorozsma középénztára 2050 forint bevételtől esett el, mert a birtokosok kérték, hogy a Göbölyjárás nevezetű pusztát tovább ne adják ki a beneficiális kassza javára. A kérelmet 13 dorozsmai birtokos adta be a generális közgyűlésre. Kérték, hogy „mint önnön pénzünkön a többiekkel együtt váltott pusztánkat közönséges birtokunkban ezeknek utánna meghagyni s attól más privátus árendátorokat végleg elmellőzni" engedjék. A szokásos deputáció a helyszínen megállapította, hogy a gazdák igénye „fundamentumos" s ha a helység kiszabadul az adósságból, s ha a Göböljárás árendája lejár többet ne adják ki. 583 A földbérletekhez kapcsolódó jövedelmek másik csoportja a bérelt puszták subárendájából beszedett pénz volt. A közpénztár valójában biztosítékul szolgált a bérlethez, amelynek legfőbb célja a lakosok subárendához juttatása volt. A subárendáknak több fajtája volt szokásban. A legelőnek bérelt pusztát a település legelőbérért adta tovább. Azaz megszabta, hogy milyen állatfajtát mennyiért legeltethetnek az állattartók. A külső bérlet nem hordozta a redempciós jogokat, mégis esetenként a redemptusok számára kedvezőbb fűbért állapítottak meg. A jogellenes megkülönböztetést a közgyűlés nem akadályozta meg. Az igazgatást kézben tartó redemptusok szemet hunytak a földnélküliek jogtalan taksálása felett. Olykor formálisan nevesítették a megkülönböztetés okait, pl. mivel a redemptusok igavonó állataikkal közterhet viseltek, azért tőlük a többi állat után is kevesebb legelőbért szedtek. Alaposabb vizsgálat kideríthette volna a jogellenes csúsztatásokat, a bérelt és saját puszták legeltetési jogának összemosását. Ez azonban nem történt meg, a lakosság pedig nem jelezte panaszait a kerületeknek, mert örültek, hogy a legelőhiány enyhült. SZML JK Fasc. 9 N- 719/1793. SZML JK Fasc. 4 N- 1230/1821.
