Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

részt vettek, elrendelték a fegyverek beszolgáltatását. Még aznap megalakult az MSZMP helyi szervezete, a volt MDP apparátusának küldöttsége pedig részt vett az öthalmi laktanyában azon a tanácskozáson, amelyen a város elfoglalásának tervét kidolgozták. Ezt még aznap végrehajtották. Egyúttal feloszlatták a nemzeti bizottságot, amelynek egyes tagjait, pl. Fábián Ferencet, Kováts Józsefet, Szegedi Istvánt letartóztatták, és létrehozták a Szegedi Forradalmi Munkás-Paraszt Tanácsot, amelynek elnöke Tombácz Imre lett, elnökhelyettessé politikai magfontolásból dr. Perbíró Józsefet választották. Az eddig rohanó idő ólomlábakon kezdett járni az emberek lelkében. A szovjet intervenció és a Kádár-kormány hatalomra kerülése új politikai helyzetet teremtett. Egyrészt elindult a menekülők áradata a nyugati és a déli határ felé, amely utóbbi városunkat is érintette, másrészt — mivel az új hatalomnak nem volt elegendő ereje és legitimációja — a forradalom által létrehozott szervezeteket, például a munkástanácsokat igyekezett kisajátítani. A helyzet változására jellemző, hogy az időközben megalakult Szegedi Központi Munkástanács 1956. december 9-től már csak illegálisan tudott ülésezni, és 1957 januárjában befejezte a tevékenységét. Az utolsó sztrájkot a városban december 12-13-án tartották. Az egyre jobban erősödő megtorlás során közel 700 embert ítéltek el a megye bíróságai. Bár a város forradalma nem követelt emberáldozatokat, forradalmi tevékenysége miatt halálos ítélettel sújtották Kováts Józsefet és Földesi Tibort. Ugyancsak ez fenyegette dr. Perbíró Józsefet és Királyházi Sándort. Ők elkerülték sorsukat. A fentieken kívül sok száz embert internáltak, illetőleg állásából elbocsátottak. Életpályájukat derékba törte rövid néhány napos részvételük a forradalomban. A megbélyegzést életük végéig, illetve a rendszer bukásáig viselték, amelynek stabilizálódása után az 1989-ben beindult változásokig jelentősebb politikai események a városban nem játszódtak le. Ekkor érkezett el az ideje, hogy az ideológia által szervezett társadalom és államforma elbukjék a gazdaság szereplőinek vetélkedése alapján felépült társadalommal szemben folytatott versengésben. 2. A VÁROSKÉP ALAKULÁSA 1950 UTÁN Szeged városképe az 1930-as években befejeződött Dóm téri és a hozzá kapcsolódó egyetemi építkezések után nem sokat változott akár az infrastruktúrára, akár az épített környezetre gondolunk. A város építéstörténetének újabb szakaszára egy-két kivételtől eltekintve közel egy emberöltőt, 30 évet kellett várnia a lakosságnak. A háborút közvetlenül megelőző szociális lakásépítkezések (ONCSA), valamint a háború utáni helyreállító munkálatok, mivel csak a korábbi állapotok visszaállítására szorítkoztak, nem hoztak jelentős változást. Az 1950-es évek első felében, amely időszakra a magyar építészet mind a formai, mind a technikai megoldásokban messze túlhaladta azt, a politika az építészektől más művészeti ágakhoz hasonlóan a szovjet minta, a szovjet klasszicizálás követését várta. Az ideológusok a „szocialista tartalom - nemzeti forma" kissé megfoghatatlan axiómát ismételgették. E gondolat a városépítészetben öltött testet leginkább, de a „szocreál" (szocialista realizmus) díszítő elemek az épületeken is megjelentek. Új szocialista vá-