Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

az Attila és a Szeged nevű hajókkal. A személyszállítás mellett megindult a teherforgalom. A szegediek a vízi közlekedés kiszámíthatatlansága és lassúsága miatt elsősorban lovaskocsin utaztak, az árut pedig ökrös szekereken szállították. Az utak állapotában és irányában a középkor óta alig történt változás. A pest-szegedi út nyomvonalában annyi igen, hogy Félegyházától nem kanyarodott többé ki az út Szer és a Tisza felé, hanem egyenesen Szegedre vezetett. Kistelek pusztán ezért előbb postaállomást majd községet, a mai város elődjét telepítette a kamara, ahová Szegedről és a Jászságból magyarok, a Felvidékről pedig szlovákok érkeztek. Kiépített út a korszakon át szinte az egész Alföldön nem létezett. Karbantartásuk annyiból állt, hogy a két kocsi egymás melletti elhaladását biztosító szélességű út melletti vizesárokból a földet az útra felhányták, ami a közlekedést veszélyeztette. Az utak használatát mégis rendszeressé és biztonságosabbá tette előbb a katonai majd a polgári postaszolgálat és a postaállomások megszervezése. 1699-ből Budáról Szeged és Arad irányába, majd Szeged Pétervárad között ment a katonai posta, majd Aradról Temesvár illetve Karánsebes irányába haladt, és onnan tovább a román fejedelemség felé. E főútvonalak mellett a környező településekről érkező helyi utak is összefutottak Szegeden. Az 1830-as évek végén jött létre Pest-Szeged és Temesvár között a rendszeres utazási célú közlekedés. Temesvárról Lúgos, Karánsebes, Herkulesfürdő és Orsova irányába indítottak járatokat. Hetenként egyszer ment járat Pest és Temesvár között. 1843-tól szombat kivételével naponta indult járat Pest és Szeged között. Az utat egy nap alatt tették meg, akárcsak Szegedtől Temesvárig. 3. VÁROSKÉP a) A VÁROS ARCULATÁNAK VÁLTOZÁSAI A 18. SZÁZADBAN Az utak a városkapukon, később a vámházak mellett, valamint a réven át futottak be a városba. Az ide érkezőket a török kiűzése után jó ideig ugyanolyan balkáni városkép fogadta Szegeden, mint a török hódoltság idején. A vár az ostrom alatt, mint ismeretes, kevéssé rongálódott meg, a Palánkot kijavították. A várbeli és a rajta kívüli területen katonai jellegű építkezések indultak, később megkezdték a védelmi rendszer átalakítását. Rajtuk és a templomokon kívül alig állt téglaház a városban. Az Alsó- és Felsővárost, akárcsak a középkorban, továbbra is jelentős vizes, mocsaras területek választották el a központi résztől. A vár és az egyéb katonai épületek 19. századi lebontása nyomán, valamint a civil lakosság vertfalú és nádtetős házainak elenyészése következtében a korszakból, a felszabadító háborúkat követő emberöltő idejéből jószerével csak a középkorból fennmaradt Havi Boldogasszony-templom küld üzenetet e kor városképéről a mai ember számára. A várbeli építkezésekről és az erődítési munkálatokról azonban tartozik számot adni a krónikás, mert mégiscsak befolyásolták a város mai szerkezetének kialakulását, bár közvetlenül látható nyomot nem hagytak rajta.