Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)
osztással évente ingyen adta ki. A közel 3500 hold nagyságú területet nádvágásra, réti kaszálásra, gyékény és „gaz" szedésére juttatták, a húzásban a sort a gazdagoktól a szegények felé tartva. 1810-től e réti földeket tíz majd hat évre tíz holdnyi területű „nyilasokra" osztva bérbe adták. A szőlőhegyek Ballagitó, Cserepes, Hernyós (a mai Móraváros területe), Kálvária (a mai Jósika utca tájéka), Jerikó (a mai Textilművek helyén), Róma (a Gázgyár környéke), Franciahögy, Tarján, Szillér és Kétérköz (Baktó egy része) területén feküdtek. A kertek közül Alsóvároshoz tartoztak a Bánomkert, a Topolyakert és Szentmihálytelek, Felsővároshoz pedig Tarján és Szillér. A szőlőhegyeken és a kerteken túl kezdődött az első övezet, a nyomás, az a legelő terület, amelyet a rajta legelő jószág nyom, az igás és kezes jószágok legelője, ahonnan mindennap reggel ki, majd este haza hajtották őket. A nyomás alsó- és felsővárosi valamint rókusi részre tagolódott. 1850-ben 7164 holdat foglalt magába. Korábban bizonyára nagyobb lehetett. A belső legelőt az alsó- és felsővárosi szántók övezete követte a „Feketén", azaz Fekete földeken, amely terület 13 ezer holdat tett ki. A harmadik övezetbe a már említett szállásföldek tartoztak, amelyek 72354 holdat alkottak. Hozzájuk tartozott még a város szállása Csórván, amely az 1785-ös felmérés szerint 1436 holdat tett ki. A szállásföldek már két-három mérföldre 15-20 km-re terültek el a várostól. Tisztán homokból álltak, rajtuk sok sivány, homokbucka és szikes terület tarkállott. A negyedik övezetet a várostól 30-40 kilométerre fekvő pusztai legelők 1850-ben hozzávetőlegesen 63 ezer hold nagyságú területe képezte. Ebből szakították ki 17751776-ban Kistelek község számára a 12 ezer holdat, majd pedig Újszegedért cserébe a korábban említett kétezer holdat, valamint erdőtelepítésre háromezret. A 18. században ennyivel nagyobb területet éltek a szegediek. Az övezetes határhasználat a kor alföldi településeinek mindegyikét jellemezte a szegedihez hasonló módon. Városunk sajátossága e tekintetben a feketeföldi szántók elkülönülése volt, amelyet talajbeli adottságokra és a középkortól tartó hagyományokra vezethetünk vissza. A településeken kívül a középkor óta minden korszakban léteztek az Alföldön ideiglenes vagy állandó emberi tartózkodásra szolgáló lakóhelyek. Korszakunkban egyre több keletkezett a szállási földeken. Méretük és nagyságuk mindenkor a tulajdonos gazdasági erejétől és a céltól, amelyre használták őket, függött. Az épületek anyaga, építési módja a városi vályog vagy vertfalú házakéhoz hasonlított. A tehetős gazdák tanyáján, illetve szállásán két szobát, konyhát és kamrát, esetleg pincét magában foglaló ház állt, amely mellett istállót illetve ólakat építettek. A kisparasztok szoba, konyha, kamrás épületeket emeltek. A házak döngölt agyagból készült padlóin egyszerű, paraszt iparosok által ácsolt bútorok álltak. E lakóhelyekről még kevesebb adat maradt fenn mint városi társaikéról. A fent leírt természetes és épített környezet adta meg évszázados időre a kor szegedi lakosságának életéhez a kereteket. Belőlük már csak nagyon keveset lát egy letűnt kor hírmondójaként a késői utód.
