Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

cia magyar katonáinak rokonszenvező magatartására az ellenséggel szemben, sőt átállásokra is, amint ezt Kis Miska, a később felállított „szegedi sereg" főkapitánya tette. Az ellenség Szeged alá is hamarosan megérkezett. 1704. április 18-án Andrássy István és Vas Ádám ezereskapitánnyal az élen rajtaütöttek Szegeden, és több palánki lakos csatlakozott a gyorsan távozókhoz. Miután a dunántúli elképzelései nem váltak valóra, Rákóczi régi tervét dédelgetve Szeged ellen fordult. Június 29-én indult a dunaföldvár-solti hídfőből, és július 21-én rohanták meg csapatai a Palánkot, amelyet el is foglaltak. Tovább jutni azonban ágyúk és lőszer hiánya miatt nem tudtak. A nem túl erős szegedi vár — mint története során annyiszor — ellenállt a gyengén felszerelt támadóknak, akik kénytelen-kelletlen tovább álltak falai alól. Bár 1706-ban és 1708ban is érkeztek kuruc csapatok a város alá, a fejedelem nem kísérletezett többet Szeged ostromával. Ugyanakkor sok szegedi, még a ferences barátok is, távoztak a városból. Ők tértek vissza leghamarabb, majd követte őket a Kecskeméten és Gyöngyösön letelepített polgári lakosság egy része. Szegedi egyébként mintegy 500 harcolt a kuruc seregben a szabadságharc alatt. A Rákóczi-szabadságharc idején a török korihoz hasonló helyzet alakult ki az ellenfelek ütköző zónájában. Mindkettő fél igyekezett a másik területéhez tartozó vidék lakosságát adóztatni és betöréseivel háborgatni. Szeged lakossága kivéve azon időket, amikor a kurucok ostromra készültek, megmenekült az állandó zaklatástól a vár katonáinak védelmében. Sőt a szabadságharc „leszálló ágában" egyre többen tértek vissza az elmenekült lakosok közül. Maga a vár és benne Globitz, majd Herberstein parancsnok a császáriak számára mindvégig biztosította a dunántúli és az erdélyi csapatok közötti összeköttetést, ugyanis a bácskai szerbek területén biztonságban haladhattak, a tiszai átkelést pedig a szegedi vár és katonái tették lehetővé, majd pedig Arad szerb őrsége védte a tovább haladókat. A város lakói e korban mindenekelőtt a rácok rajtaütéseitől menekültek meg a német parancsnokság védelme alatt. Szeged a visszafoglaló háborúk és a Rákóczi-szabadságharc Dél-Alföldre és lakosságára nehezedő megpróbáltatásai közepette a környező városokkal (Hódmezővásárhely, Makó) ellentétben nem néptelenedett el, amit híven mutatnak a ferences barátok anyakönyvi bejegyzései. Sőt, a szabadságharc tőle távol eső végjátéka idején lakosai már városuk korábbi jogállásának visszaszerzésén gondolkodtak. C) A SZABAD KIRÁLYI JOGÁLLÁS VISSZASZERZÉSE Bár Szeged lakosságának sok nehézséget kellett elviselnie a visszafoglaló háborúk hadjárásai idején és a Rákóczi-szabadságharc alatt, a visszaköltözések és új lakosok érkezése nyomán a 18. század első harmadában már a tíz legnépesebb magyarországi város: Buda, Debrecen, Selmecbánya, Komárom, Győr, Pozsony, Sopron, Kecskemét és Körmöcbánya társaságában találjuk. Mivel népességének egy része, az Alsó- és Felsőváros lakói nagy számban a középkor óta folyamatosan éltek a városban, hamar megindult a küzdelem a régi jogállás visszaszerzéséért. A korabeli Szeged magyar lakossága továbbra is az Alsó- és Felsővároson élt. Mint ismeretes, a Palánkot szerb és bunyevác népesség, főként katonák lakták, és itt, valamint a várban élt a főképp irá-