Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

ELŐSZÓ

ben a kötetben. SZEGED történetének rövid foglalata — ezt a munkacímet viselték a kötet fejezetei, melyek az elmúlt években a Szeged hasábjain jelentek meg hónapról hónapra. Veszélyes vállalkozás ez a sorozatban való közlés a szerző részéről éppúgy, mint a szerkesztőéről. A szerzőnek hónapról hónapra prezentálni kell az azonos szemléletű, következetesen szerkesztett, pontosan periodizált és azonos stílusban tartott részleteket, a szerkesztőnek pedig, ha szükséges, ki kell verni lapzárta előtt a soros penzumot. Kevés olyan kutatóval volt dolgom, aki annyi toleranciával, fegyelemmel, figyelemmel és szeretettel küldte volna éveken át a fejezeteket, mint Blazovich László. A Szeged folyamaiban pedig egy koncentrált, lényegre törő és megalapozott népszerű tudományos munka körvonalai bontakoztak ki. Egy város történetét többféleképpen meg lehet közelíteni, sokféle módon be lehet mutatni. Hiszen vannak egy településnek városszerkezeti struktúraváltásai, lakosságösszetételében is akadnak jellemző historikus mozzanatai, van gazdaság- és kultúrtörténete és sorolhatnám. A szerző a legnehezebb utat választja. A monográfia és saját kutatásainak hatalmas tényanyagából személyes hangú és megközelítésű, rövid, szubjektív városhistóriát írt. A történetírás egyik útját választotta: a Blazovich-féle Szegedtörténet jelenik meg előttünk. Vallomás is egyben befogadó városához, ahol a Szombathelyen született és Hódmezővásárhelyen edződött történész munkát, feladatot és otthont talált. Úgy hiteles ez a várostörténet, hogy át- meg átszövik a szerző alapos kutatási ismeretein és az alapvetésként tisztelt forrásokon átsütő sajátos szemlélete, városszeretete, megbocsátó elfogultságai — mégiscsak szíve és tudományos fókuszálása szerint is középkorász lenne —, szükségszerűn summázó megoldásai — különösen az utóbbi évtizedeket értékelve. Szeretem ezt a munkát. Szeretem, mert szeretettel van megírva, és úgy elfogultan hogy jottányit sem enged a tudományosság tényeiből, úgy vállalja szubjektivitását, hogy tiszteletben tartja forrásait, úgy terjeszt várostörténeti ismereteket, hogy megtartja a kutató presztízsét, úgy férkőzik közel szívünkhöz, hogy nem vállal semmiféle megalkuvást, stílus-engedményt, olvasó-fogó populizmust. Meggyőződésem, hogy hiánypótló munkáról van szó — kézikönyvként használható várostörténetet adott kezünkbe a történész. Olyat, amit haszonnal forgathatnak óráikon, szakköreikben, vetélkedőkre készülődvén a pedagógusok, sokat tanulhatnak belőle a diákok, a nagy, általános történeti trendek mellé odatehetik. Vártuk saját és sajátos históriáját, igazolva, hitelesítve és gazdagítva a szűkszavú általános képet. A szorgos és igazi lokálpatrióták bizonyára állandóan maguknál hordozzák majd aktatáskáikban, az idegenvezetők sem nélkülözhetik a bédekkerek mellett, jó szerencsével felkelthetik az érdeklődő városlakók fürkésző figyelmét is a díszes albumok mellett. Kérdezhetnénk, hogyan illeszkedik ez a népszerűsítő tudományos alkotás Blazovich László tudományos életművébe? A kérdést csak azok vethetnék föl, akik nem ismerik a szerzőt és az igazi tudós ideáját. A jelentős alkotók mindig is fontosnak tartották, hogy kutatásaik eredményeit ne csak a szűk szakma ismerje, hanem értse meg azt a laikus érdeklődő is. A tudomány — különösen az oly sokat szapult, megcsalt és megcsalatott, bírált és kiszolgáltatott történettudomány — számára fontos társadalmi elismertsége, hitelességének bizonyítása, annak demonstrálása, hogy nem öncélú és köldöknéző munka folyik a tudományos műhelyekben, hogy „magas tudományról" is