Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

V. A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA (1543-1686)

va: az egykor szépreményű fejlődésnek indult Szeged a hódoltság idején egy balkáni város képével fogadta az idegent. 2. NÉPESSÉG Szemben azokkal a korábbi feltételezésekkel, hogy a magyar-török hatalomváltás a lakosság gyors csökkenésével járt, Szeged és más alföldi városok, mint többek között Kecskemét példája mást mutat. Amíg a királyi szabad városok, többek között Buda és Pest, valamint Székesfehérvár lakosságának valóban csak a töredéke maradt lakóhelyén, addig az előbbiek lakói egy ideig még városukban éltek. Csak azután távoztak — akkor is elsősorban és először a tehetősebbek —, amikor megbizonyosodtak arról, hogy az új hatalommal nem lesznek képesek együttműködni. Szeged keresztény lakossága az 1546-os török összeírás szerint 6500-7000-re becsülhető, tehát mintegy 1000 fővel kevesebb mint az 1522-es tizedjegyzék alapján becsült. Ha ehhez hozzászámítjuk az 1000-1500-ra tehető mohamedán és délszláv török katonát és civilt, a város lakossága 7500-8000-re rúghatott. Az első lakosságcsökkenés az 1552. évi visszafoglalási kísérlet után következett be. Ráadásul ekkor a lakosság nagy része kicserélődött. Az 1554 és 1560 közötti lakosságapadás okát az magyarázza, hogy a keresztényeket kiűzték a Palánkból, akik nem a város külső részeire, hanem a szélrózsa minden irányába menekültek egyes más városrészekben lakó társaikkal együtt. Az exodus következményeképp Szegeden 3000-4000-en maradtak. E lélekszám a tizenötéves háború utáni években gyarapodott mintegy ezer fővel, és az 1570-es évekre a „török" és „magyar" Szeged együttes lakossága 5500-6000 főt tett ki, amely nem sokkal múlta alul a hódoltság kezdeti időszakában volt lélekszámot. A Szegedről menekülők kezdetben a közelebbi helyekre, Makóra és Kecskemétre húzódtak. Az utóbbi városban a Szentmária utcában 47, a Nagy utcában egy Szegedről származó ráját jegyeztek fel 1559-ben a török adóösszeírók. Itt tehát kisebb szegedi kolónia alakult ki. Később távolabbra jutottak el, Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba és Kolozsvárra. Található lenne számos szegedi más korabeli kereskedő központban, mint például Nagyvárad, Nagykőrös és Gyöngyös, illetve a távolabbi Győr, Magyaróvár és Pozsony. A szegediek általában nem szegénylegényként érkeztek e városokba. Tőkeerejüket mutatja a Debrecenbe költöző Pap család vagyonleltára: „...hoztanak el másfélszáz fejős tehenet, száz ökröt, az ménest, hetvenöt gyra ezüstöt, száz arany gyűrűt, bálokat (bálákat), mely bálokba voltak purgomalok, istametok, iskarlatok, gránátok, egyébféle posztók végekbe, posztós szekeret." A sokféle árucikk sok ezer forintot tett ki, és jól mutatja, hogy a nagykereskedő család társaihoz hasonlóan többféle üzletággal foglalkozott. A szegediek közül nem egy vagyona és tapasztalata révén hamarosan új hazája vezető rétegébe került, mint az említett Pap család, és nem egy közülük bíróságig vitte új lakóhelyén. A kapcsolatot is tartották egymással. Szakály Ferenc éppen ennek kapcsán az országon belüli szegedi diaszpóráról beszél. Túl a rokoni és kereskedelmi kapcsolatokon azt is megjegyzi, hogy az akkor már Kassára költözött Pap Benedek az