Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

és mintegy zsákmányként odadobva és minden segítségtől és emberi oltalomtól megfosztva, nyakunkon az ellenség..., ha pedig igen tisztelt uraságtok tudna valamit szándékukról, kérem, hogy sürgősen értesítsen mindenről, hogy ezt a nyomorult népemet épségben megőrizhessem. Amikor eme levelet tisztelt uraságtokhoz küldettem, Mihály bégnek egy vajdája váratlanul megérkezett 32 lovassal, az ő révén parancsolta meg maga a beglerbég Mehmed béggel együtt, hogy néhány polgárral menjek hozzá, most tehát arra kényszerülök, amit ott határoznak rólunk. Ezért, ha valami baj történne igen tisztelt uraságtokra bízom gyermekeimet, és egész házanépemet egyaránt oltalmára bízom, kívánom ismételten, hogy minél boldogabban éljen." (Blazovich László fordítása) Ez esetben még társaival együtt megmenekült, de három hónap után Ahmed pasa ismét magához rendelte a főbírót és az esküdteket. A Budára érkezőknek legott fejét vette, majd Szegedre sietett, és a várost elfoglalta. Személyes bátorságáról példát adva a városáért cselekedve fejezte be életét a középkori Szeged utolsó nagyformátumú főbírája, akinek sorsában osztoztak esküdttársai. A város középrétegét kisebb kereskedők, akik a város és környéke piacát látták el áruval és az állattartó valamint földműves gazdák mellett a kézművesek alkották, akik nemcsak a piacon árulták egymás mellett áruikat, hanem egymás mellett is laktak. A tizedjegyzék két Varga és egy Műves utca neveit jegyezte fel, az ötvösök pedig egy kivétellel a suburbium Szántó utcájában, a fazekasok és téglások a Kőégető utcában laktak, ami az iparnegyedek emlékét őrzi máig. Szeged korabeli nagyvárosi jellegét és társadalmi tagoltságának mélységét kiválóan mutatja a nevekben fennmaradó iparos mesterségek sokasága. A magasabb társadalmi állásúak igényeit kielégítő ötvösök, puskaművesek, kőfaragók, az órás és a piktor mellett jelentős volt a zenészek tábora. Nem hiányoztak a halászok mellett a csónakkészítők sem. A mindennapi élet igényeit kielégítő szakmák: sütő, szakács, téglás, szitás, cserepes, fazekas (26 volt belőlük) és korsós mellett a házász és a házkötő vályogházakat rakott. 1495-ben a szegedi bodnárok javították ki a király ekhós szekereit. Az ácsok, szíjgyártók, szabók és szűcsök mellett fegyverkovácsot, kardkovácsot, pajzsgyártót és nyílkészítőt találunk. A köszörűs és késes jelenlétére bizonyság, hogy 1548-ban feljegyezték: a szegedi piacon igen jóminőségű késeket lehet vásárolni. A nagyobb számú mestert foglalkoztató és tekintéllyel rendelkező szakmák mesterei, éppen úgy mint más városokban, céhekbe tömörültek. Működésükről kevés adat maradt fenn. 1512-ben például az ötvösök céhházában vizsgálatot folytattak le. Az ácsok, szíjgyártók, szűcsök, lovászok és fazekasok céhének meglétére analógiákból és 16. századi adatok alapján következtethetünk. A vargák és a szabók céhének létéről a zentai szabók és vargák számára kiadott céhlevélből van ismeretünk, ugyanis azok a szegedi mintát vették alapul. Az iparos, kereskedő középréteg és az állattartó földművesek rétege alatt helyezkedtek el a házas és hazátlan zsellérek, a napszámosok és cselédek népes csoportjai, ahova a fuvarosoktól kezdve a házi cselédekig terjedő népelemek tartoztak. A házzal rendelkezőkön kívül ez a népes társadalmi réteg nem jelenik meg a különböző összeírásokban, így számuk nehezen felmérhető. Hogy voltak minden nagyobb városban, erre a Budai jogkönyv rájuk vonatkozó artikulusai hívják fel a figyelmet, ahol részle-