Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

A városképet az utcák futása, a városnegyedek elhelyezkedése mellett döntően meghatározzák, és sokszor a város utcahálózatának alakulását, az utcák elnevezését befolyásolják a városképi jelentőségű épületek. Szegeden, mint számos más településen a legfontosabb épület, illetve épületegyüttes a vár volt felépítésétől a lebontásáig terjedő időben. Bár ma már mindössze egy épületmaradvány őrzi emlékét, egykori helye máig befolyásolja a Belváros utcáinak és tereinek rendjét. A Roosevelt és a Széchenyi terek máig őrzik annak a tágas térségnek az emlékét, amely egykoron dél és nyugat felől ölelte. A 13. század második felében épült kővár a Tisza melletti magaspart leghangsúlyosabb helyét foglalta el. A vár a Vörösmarty és a Vár utcák nyomvonalának a Tiszáig terjedő meghosszabbításával határolható területen feküdt. Amíg így északi, keleti és déli nyomvonala pontosítható, nyugati, a Széchenyi tér felé néző valamikori falai helyét az egykori Juhász Gyula művelődési otthon pincéjében talált falmaradvány jelöli ki. Alaprajza végeredményben szabálytalan négyszöget alkotott, feltehetően követve a korabeli felszíni viszonyokat. A vár védműveit a déli oldalon a lakótorony, amelyet a későbbiekben palotának neveztek — ugyanis itt laktak a szegedre érkező királyok — határozta meg, továbbá a déli, északi és nyugati oldalon azok a négyszögletű kaputornyok, amelyek a váron áthaladó utakat őrizték. A keleti oldalon, a Tisza parton ugyancsak állt egy kisebb torony, azonban nem a nyugatról érkező út tengelyében, hanem attól délkeletre. A logika azt kívánná, hogy az említett út Tisza parti végpontjánál is állt valami kaputorony, mert eredetileg itt állt a rév, nem pedig a későbbi helyén, a Kis Latrán vagy Latorján téren. A vár sarkain a várfalakat kerek tornyok illetve bástyák erősítették. A négyszögletes tornyok némi kiugrással szervesen illeszkedtek kívül, belül a falakba simultak, akárcsak a kerek tornyok, amelyek befelé nyitottak voltak. Eme építészeti megoldás alapján a szegedi erősség a középkor idején a belsőtornyos várak sorába tartozott. A vár belső épületeinek helyét az átvezető utcák nyomvonala határozta meg. A váron belül egyébként egész utcahálózat alakult ki. A palotának nevezett épületrész, amely hosszúkás négyszög alapú 22 méter hosszú épület volt az udvar felé néző zárt erkéllyel, a délnyugati bástyától 55, míg a déli kaputoronytól 51 méterre helyezkedett el. A déli oldal falait építési technikájából következően az Árpád-korban építették. A palotát és a déli kaputornyot, valamint a többi átjárót jellegzetesen a 13. század közepe tájára jellemző dongaboltozatok fedték, amelyek a vár tatárjárás utáni építését bizonyítják. A váron belül román kori épületek álltak. Közülük kimagasodott a vitatott Boldogasszony vagy Szent Erzsébet patrociniumú vártemplom román stílusú tömbje, amelynek számos kőfaragványa került elő a vár bontásakor, ma pedig figyelemre méltó eredményeket hozott Horváth Ferenc régész által vezetett régészeti feltárása. A vár belső épületeit a királyi sóközpont adminisztrációja foglalta le, valamint itt álltak a személyzet lakóépületei és a melléképületek. Az alvárnagy irányítása alatt élő és dolgozó népesség a város polgáraitól eltérő jog, az uradalmi és szolgálati jog keretei között élt. így a várfal nemcsak a valóságban, szimbolikusan is válaszfalat képzett a két terület lakossága között. A vár gótikus jellegét leginkább a várfalakon és a védműveken egységesen végigvonuló lőréses falcsipkézet mutatta, amelyet a 17-18. századi rajzokon is ábrázolnak. A lőrések 30 cm szélesek, az oromzattagozatok 2-2,5 méter magasak voltak. A tiszai