Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
UTÓSZÓ
A fentiek ellenére szükségét érezzük a történetírásnak, még akkor is, ha ugyancsak tisztában vagyunk vele, hogy a történetíró a szubjektivizmusát stílusával, az adatok válogatásával, azzal, hogy melyik ténynek és összefüggésnek milyen hangsúlyt ad, nem kerülheti el. Sőt vállaljuk ezt. Tisztában vagyunk vele, hogy egy történet többféleképpen adható elő, mint ahogyan egy hegy csúcsára, azt több oldalról megközelítve lehet feljutni. Éppen ez adja a történetírás mindenkori aktualitását és szépségét. Jelen kötetben, Szeged rövid történetében az elődök munkáira támaszkodva adunk egy látószögű foglalatot városunk múltjáról. A mű a város érdeklődő nagyközönsége számára készült. Bálint Sándor Szeged városa című könyve óta ilyen igényű összefoglaló nem készült. Adatokban gazdag, mégis olvasmányos írást szándékoztunk készíteni, amely az érdeklődő olvasók számára még éppen élvezhető, befogadható, és mentes a szakcikkek részletező fejtegetéseitől. Az utolsó nagy fejezetet kivéve főképp eddig ismert adatokra épít, azonban azok más szempontú összerakásával nem egyszer új eredményre jut, mint például a város középkori képének a bemutatásával, vagy azzal, hogy a város gazdaságával a neolitikum óta mennyire kötődik a Balkánhoz. Az utolsó fejezetet írva pedig nyilvánvaló lett, hogy az utolsó 50 év történetének monografikus feldolgozása halaszthatatlanná vált. Mivel tisztában vagyunk vele: az eseménysorokban törvényszerűségeket kereső történész kevéssé képes visszaadni: mit érzett, hogyan élte meg a tárgyalt korszak embere saját korát, ezért egy-egy történeti jelenséget alkalmanként korabeli forrásrészletek rövid idézésével illusztrálunk. Kötetünk középpontjában szándékunk szerint Szeged városa mindenkori társadalmának a bemutatása áll. Mivel az államalapítás után megszületett város és azóta eltelt élete egy folyamat része, fontosnak tartottuk a megelőző korok rövid bemutatását, azoknak a népeknek az ismertetését, akik megfordultak és nyomot hagytak a Tisza tájon. Ugyancsak lényegesnek tartottuk a mindenkori természeti és épített környezet, a szegediek kőotthona bemutatását, amelyek színterét adják a mindenkori szegedi ember életének. A társadalom történetének ábrázolását mindenekelőtt a népesség számának és minőségének (életkor, képzettség, stb.) a bemutatásával kezdtük. Néhány esetben, amikor szükségét éreztük, a téma külön fejezetet kapott. A társadalom bemutatása során kitértünk annak térbeli rendjére, vagyoni tagozódásának és a foglalkozás szerkezetnek a bemutatására is figyelmet fordítottunk, továbbá kitértünk az életkörülmények és az életmód ábrázolására. Mivel a társadalom különböző alrendszerekben létezik, külön-külön fejezetet szenteltünk minden korszakon belül a város és népe mindennapjai fő szervezőjének, az igazgatást végző szervezetnek, amelynek neve a legtöbb koron át tanács volt, továbbá az iskolaügynek, az oktatás-nevelés kérdéskörének. Az egészségügyről általában a népességszám alakulásának bemutatásakor írtunk. Külön egységeket kaptak az egyes gazdasági alrendszerek, amelyek a mindenkori társadalom létének anyagi alapjait biztosították, és egyúttal karakterizálták a várost. A művelődési, szellemi, azon belül vallási életet, valamint a művészeteket szintén külön, önálló fejezetekben tárgyaltuk, a tudományok és művészetek ábrázolása, amelyek hiányában csak lakótelep, nem igazán város a város, elmaradhatatlan a monográfiából. A közéleti fórumok mellett ők adják a lehetőséget a közösségi élet kiteljesítéséhez, és a
