Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

II. ELŐDEINK

tek neki a tollforgatásért —, nézzük meg e nép harcmodorát és életmódját. E pusztai nomádok világa — amint másoké is — teljesen hasonló a honfoglaló magyarokéhoz. Nem véletlen, hogy az Európában egyedülálló etnikumot képviselő magyarság számos tudósa és tollforgatója a hunok mellett éppen bennük találta meg a rokonainkat. Maurikiosz Sztrategikonjában leírja, hogy az avarok a kagán szigorú egyeduralma alatt élnek, a főemberek szigorú büntetésekkel vasfegyelmet gyakorolnak, lovas fegyverzetük elsőrendű. A vaskengyelt feltehetően tőlük vették át a bizánciak. Sátoruk és zubbonyuk használatát a császáriak számára is javasolja a szerző. Hadi taktikájuk a lesvetéssel, az utánpótlási vonal elvágásával a színlelt futással majd visszafordulással és a kíméletlen üldözéssel a nomád harcmodorról árulkodik. Az íjat, nyilat kiválóan kezelő harcos lovával szinte összenőve küzd, a dárdával is jól bánik. A sok ló, amit magukkal visznek, nemcsak a gyors mozgást szolgálja, hanem táplálékot is ad. Békeidőben a harcosok a törzsek állatállományának legeltetésével foglalkoznak. Állataik február-márciusban a táplálékhiány miatt a leggyengébbek, szinte nincs harci értékük. Településeik képét a korábbi időszakban a földbe mélyített alapú jurták és sátrak határozták meg. Később a házaikat hasonló módon félig a földbe süllyesztve építették. Egy-egy család vagy nagycsalád házát és udvarát négyszögletes árokkal vette körül. A házakban kőtűzhely állt, a ház mellett kerek sütőkemencéket találtak a régészek. Az egykor nomád népesség letelepedett, téli szállásaikból falvak lettek, amire apróbb leletek, disznó és szárnyas csontvázak utalnak. Letelepült életmódra utalnak a hosszú ideig használt, sokszor ezer fős temetőik. Az avarok közel harmadfélszáz évig tartó országlásának az idejét három korszakra osztotta a tudomány. Az első honfoglalásuktól (567-568) 630-ig terjedt, amikor nomád életformájukból adódóan kalandozásokat folytattak a Bizánci Birodalom területére, és országuk kiterjedt a kelet-európai pusztákra. Ennek a konstantinápolyi vereség és a keleti részek elszakítása vetett véget. A középső korszak a településterületük nyugat felé kiszélesítésével jellemezhető. A birodalom határát az Ens folyóig terjesztették ki. Ez a korszak a 670-től a 700-as, 720-as évekig, az ún. griffesindás népesség megjelenéséig tart, amely csoportban több kutató finnugorok megjelenését is feltételezi a Kárpát-medencében. A harmadik korszak az avar állam bukásáig, a 805 körüli időig tartott. A frankok támadásai (791, 795, 796) — az első Nagy Károly személyes vezetésével folyt — a birodalom nyugati részét zúzták szét. A Duna-Tisza közén lévő kagáni székhelyről (gyűrűsánc) 15 négy ökör vontatta szekéren szállították el e kincseket 795-ben, de maradt még belőle Nagy Károly Pipin nevű fiának is, aki 796-ban hódított csapataival. Végül az ország Tiszától keletre eső részét Krum bolgár kán foglalta el, és ettől e vidék a bolgár állam hatalmi övezetébe került. így jutott Szeged és környéke bolgár fennhatóság alá a magyar honfoglalás idejéig. Az innen a magyar honfoglalásig terjedő időszak, a 9. század története sok feltáratlan, fehér folttól teli korszak. Egyik fontos eseménye a szlávok — hátrahagyott régészeti anyagában nem megfogható, helynévanyagában (pl. Kanizsa, Csongrád, Gorzsa) máig élő nép — megjelenése Szegeden és tágabb vidékén. Amint a kutatás kimutatta, szűkebb pátriánkban közülük a pr(a)edenecent(us)ok, más néven abadrit(us)ok éltek. Velük és számos nép maradványával, köztük gepidákkal és avarokkal bizonyára