Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

Móra a fűszerpaprika termesztésére szakosodott. Az állatállomány növekedése nyomán a növénytermesztésben a takarmánynövények termesztése került a második helyre. Az állattenyésztésnél pedig a baromfi lett a vezető ágazat. A Mórában 20 ezer férőhelyes baromfinevelőt létesítettek, amely évente 15 vagon hús és 315 millió tojás előállítását tette lehetővé. A háztáji gazdálkodásnak ugyancsak nagy jelentősége lett. Az Erdei Ferenc és Fehér Lajos nevéhez fűződő elképzelés megvalósítása, amellyel a tsz-rendszert a magyar paraszt földtulajdonhoz kapcsolódó szemléletéhet közelítették, a szegedi mezőgazdaság termelési potenciájára az országoshoz hasonlóan jótékonyan hatott főképp a gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésben. Az 1960-as évek második felétől egyre jelentősebb szerepet játszott a tsz-ek tevékenységében a melléküzemágak megjelenése. Az építőipar, az élelmiszeripar, a fuvarozás és a kereskedelem az összbevételekben 40%-on felüli mértékben szerepelt. Mindez azt is eredményezte, hogy továb nőtt a szakképesített dolgozók száma, és az ágazatban dolgozók fizetése elérte az iparban dolgozókét. További lényeges változást tapasztalhatunk a gépesítés területén. A 60-as évek végére a szemtermesztést, a 70-es években pedig a kukoricatermesztés komplex gépesítését, az „iparszerű termelést" valósították meg. 1973-ban a közigazgatási változás során — mint korábban említettük — öt község került Szegedhez. Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé területén mindenütt létezett egy-egy tsz. Ezáltal Szegednek ezután nyolc tsz-e lett, továbbá az ÁFÉSZ keretein belül több kisállattenyésztő szakcsoport működött. A baromfi, tojás, nyúl, galamb és méhész szakcsoportok a város ellátásában játszottak szerepet. Mindezek ellenére megjegyezhetjük: a korszak ismét olyan időszak, amelyben, akárcsak a középkorban, a város lakosságának ellátását teljes egészében csak külső behozatallal teljesítették. A termelő szövetkezetek közé sorolható még Szegeden a Szegedvidéki Halászati Szövetkezetből (alapítva 1946) alakult „Kossuth" Halászati Termelőszövetkezet, amelynek bérelt területe az Atkái Holt-Tisza hullámtéri csatornájától az országhatárig terjedt a Tiszán, a Maroson pedig a torkolattól felfelé az 5 km-es szelvényig. A bérletet 15 évre holdanként 1,4 kg hal áráért váltotta 39 halász, a nagy múltú szegedi halászat örökösei. Évi fogásuk átlagosan 40 mázsára rúgott. Kezdetben harcsa, márna, menyhal, ponty és kecsege került hálóikba, ritkábban fogtak keszeget, süllőt és csukát. A szövetkezet 1952-ben egyesült a Marosvidéki Halászati Tsz-el, az elnök Juhász József lett, aki 1974-ig töltötte be tisztét. 1975-ben a Szegedi Kossuth, a Csongrádi Haladás és a Hódmezővásárhelyi Ady Endre szövetkezetek egyesültek. Ok működtették a jó hírű Roosevelt téri halászcsárdát. A telepítések révén 1950-hez képest, az idők folyamán változott a Tisza halfajta állománya, húsz év múlva a felsoroltak mellett a busa, az angolna, a bálin és a compó is jelentős mennyiséget tett ki a kifogott halak állományából. A mezőgazdaság állami szervezésű üzemét városunkban a Szegedi Állami Gazdaság jelentette, amely 1949-től számos szervezeti változáson esett át. Üzemegységeinek nagy része a város határán kívül esett, például Ötthalmon, Zsombón, Apajpusztán, Beregfalván, Makón és Kopáncson léteztek telepei. A mezőgazdaság szinte minden