Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

bá október 26-27-én megalakultak a községi tanácsok, a városi, járási és budapesti kerületi tanácsok pedig december 8-án jöttek létre. Az új közigazgatási szervezet megalakulásáig terjedő rövid időben számos intézkedést kellett, és kellett volna meghozni. Mindenekelőtt kialakították a megyék, majd a járások területét, különös tekintettel figyeltek a járásokra, amelyek 1950-től népképviseleti és közigazgatási funkciót egyaránt elláttak. A városokat a megye és a járások alá osztották be. A megyeszékhelyeket, továbbá Baját, Nagykanizsát, Sopront és Szegedet, valamint átmenetileg Karcagot és Kisújszállást közvetlenül a megye alá helyezték mint járási jogú városokat. Később más városok is kaptak hasonló státust. Pontosabban meg kellett volna határozni a hatáskörök ügyét és a feladatok megosztását a helyi és a központi szervek között, továbbá a tanácsi szervezeten belül is. A 143/1950.(V. 18.)M. T. sz. rendelet a megyei tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörébe utalta mindazokat a feladatokat, amelyeket addig a főispán, az önkormányzat, valamint a korábban már említett állami területi igazgatási szervek láttak el. Városunk helyzete az első tanácstörvény és végrehajtása következtében az akkor egyre inkább feszültté vált jugoszláv-magyar viszony miatt is ugyancsak alászállt. A területrendezés során a négy korábbi törvényhatóságból (Csanád, Csongrád megyék, Szeged, Hódmezővásárhely város) egy megye lett, azon belül Vásárhely mint megyeszékhely, Szeged pedig „kiemelten" járási jogot kapott, ami azt jelentette, hogy nem a járás, hanem közvetlenül a megye alá tartozott. Szeged önállósága 1719 óta, amikor a török idők után újra elnyerte a szabad királyi város jogát, az önkényuralom idejét nem tekintve, sohasem szenvedett ekkora veszteséget. Mint ismeretes, ekkor jött létre a szegedi járás az egykori kiskundorozsmai járás területéből, a Trianon után Csanád megyéhez került egykori Torontál megye törökkanizsai járás északi részéből, valamint Szeged külterületéből, ami a város számára nagy veszteséget jelentett, hiszen nemcsak területét, hanem gazdasági alapjának egy részét is elvesztette. 1950-ben kivált és önálló községgé alakult Alsóközpont (Mórahalom), Csengéié, Felsőközpont (Balástya), Lengyelkápolna (Zákányszék), Röszke, Ruzsa-járás (Rúzsa), Szatymaz és Várostanya (Asotthalom). 1952-ben pedig Domaszék önállósult. A szegedi ideiglenes tanács 1950. augusztus 15-én, a választott pedig október 31én alakult meg. A vb tagjai közül kilencen maradtak továbbra is, hatot váltottak fel új emberek. Mivel az első tanácstörvény szerint a vb-nek szintén a tanácshoz hasonló, vele egyenrangú szerepköre volt, a tanácsülések pusztán demonstratív, az előterjesztett napirendekkel való egyetértést kifejező jelentőséggel rendelkeztek. A vb tagjai egyébként meglehetősen gyorsan cserélődtek, kivéve azokat, akik a helyi igazgatásban vagy közéletben fontosabb szerepkört játszottak. A korábbihoz képest a tanács belső szervezetét is átalakították. 1950. július 24-én a megyei tanács vb az alábbi módon állította fel Szeged város végrehajtó bizottságának szervezetét: 1 elnök, 2 elnökhelyettes, 1 titkár, titkárság és a vb osztályai (I. Pénzügyi, II. Terv-Statisztikai és Munkaerő-gazdálkodási, III. Igazgatási, IV. Ipari és Kereskedelmi, V. Mezőgazdasági, VI. Építési és közlekedési, VII. Oktatási és Népművelési, VIII. Közegészségügyi- és Népjóléti, IX. Lakásgazdálkodási). 1951. február l-jétől már tizenegy osztály működött, a II. osztályból kivált és külön osztállyá szervezték a Munkaerő-gazdálkodásit, a IV-ből pedig kivált és külön osztály lett az Ipari osztály,