Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

igazgatást pedig, hogy a minisztériumokat tehermentesítse a helyi ügyintézés terhei alól, kerületenként szervezett állami hivatalokba decentralizálta volna. A fordulat éve után új hatalmi politikai helyzet állt elő, amely a közigazgatás átalakításával kapcsolatos vitáknak is más irányt szabott. Az MDP I. kongresszusának programnyilatkozata foglalkozott a közigazgatással is: „A népi demokráciában a nép részvétele a közügyek intézésében nem korlátozódhatik a parlamenti és önkormányzati választásokban való részvételre; a nép egyre szélesebb rétegeit kell bevonni az állami, önkormányzati és gazdasági élet ellenőrzésébe és irányításába." Ennek (a közügyek intézésének) a formájaként pedig a tanácsrendszer kínálkozott, és nemcsak kínálkozott, hanem a variációk feletti vita nélkül meg is valósult a totális állam sztálini eszméjének jegyében. Amikor a szisztéma átvételére és a magyar viszonyokhoz igazítására került sor, az orosz szovjetekből a kezdetben meglévő, önigazgatásra jellemző elemeket már teljes egészében kitakarították, és azok a pártállam bürokratikus gépezetének részei lettek. A minta „alkalmazása" nem bizonyult egyedi esetnek. Bulgáriában 1948. február 27-én, Csehszlovákiában 1948. december 21-én, Sztálin születésnapján (sic) született meg a törvény. Romániában 1949. január 13-án, Albániában március 11-én, Lengyelországban pedig 1950. március 20-án látott napvilágot. Lépéseit tekintve előbb az alkotmányt (1949. évi XX. tc.) fogadták el, majd annak 70. §-a alapján kidolgozták az első tanácstörvényt (1950. évi I. tv.), amelyet még kettő követett 1954-ben és 1971-ben. Sutba vágva vágy talán nem is ismerve Montesquieu-nak a hatalom megosztásáról szóló, azóta ismét hangoztatott gondolatát, a marxizmus klasszikusainak idevágó absztrakt spekulációi alapján egységes államszervezetet alkottak a helyi igazgatást illetően. Az önkormányzat gondolatát is kiiktatva (elemei a harmadik tanácstörvénybe kerültek be ismét) a demokratikus centralizmus jegyében erőteljesen centralizált szervezetet hoztak létre. Törekedtek még a közigazgatás szót is államigazgatásra változtatva az új rendszer másságát, az előzőnél jobb és újszerűbb voltát hangoztatni. A tanácsi testületek megválasztása és a szakhivatali apparátus felállítása előtt megszüntették a korábban általunk említett állami területi szerveket, igazgatóságokat, mert azok működését a tanácsokon belül képzelték el, ugyanakkor megindult a régi helyi igazgatásban a „reakciós elemek" felcserélése „népi káderekkel". Előbb a megyei, majd a járási, városi végül a községi tanácsokat állították fel. (Végeredményben a korábbi közigazgatási szervezet is, ami a struktúráját illeti, el tudta volna látni a totálisan szervezett állam igényeinek helyi megvalósítását, ám a sok messianizmust is magában foglaló sematikus világban, Sztálinnak és kegyenceinek uralma idején mindez nem volt lehetséges.) így került sor a törvényekkel és a jog erejével nem tisztázott népképviselet elvének hirdetése alapján a tanácsrendszer bevezetésére, amelynek feladata főleg a kezdeti időkben a központi akarat szolgai végrehajtása volt. A helyi tanácsok megalakulása három ütemben ment végbe. 1950. június 15-én megalakultak a megyei ideiglenes tanácsok, valamint a budapesti városi tanács. Augusztus 15-én a városokban, járásokban és Budapest kerületeiben alakultak meg az ideiglenes tanácsok. Október 22-én bonyolították le a tanácstagi választásokat, és ennek eredményeként újjáalakították a már ideiglenesen működő összes tanácsot, továb-