Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

bakhoz szükséges szerelvényeket. Lendületes fejlődése később alábbhagyott. Nem lett nagyüzem az Alföldi vasút gépjavító üzeme sem, pedig a járműipar a korban különös lendületet adott egy-egy település növekedésének. Budapest mellett gondoljunk a közelebbi Aradra és Temesvárra. Ifjú Hodács János kocsigyára sem lett nagyméretű, bár külföldre is szállított, akárcsak Brauswetter János és fia fali- és zsebóragyára. A szép reményekkel induló építőanyagipar fejlődését, és azon belül a téglagyártást, amelynek üzemeiből keramittégla külföldre is eljutott, az első világháború fékezte le, és később már csak vegetálni tudott. Végül ne feledkezzünk meg az energiapiacon belül a gázgyárról, amely nemcsak a várost látta el, hanem 75 km-es távvezetékével egyik irányban elérte Kiskundorozsmát, a másikban pedig Szőreget és Új szentivánt, sőt Makón át egészen Magyarcsanádig és Csanádpalotáig jutott a két világháború közötti időben, amint Réti László a monográfiában írja. A kisipar A nagy gazdasági-társadalmi átalakulás, amely a 19. század utolsó harmadában lejátszódott, nem kerülte el a kisipart sem. Alapvető változások következtek be a szervezeti életben. Az 1872. évi ipartörvény megszűntette a céheket és szabad utat engedett az ipartársulások megalakításának. Az 1884. évi ipartörvény a kisiparosság érdekvédelmi szervezeteként az ipartestületeket jelölte meg. Első elnöke Szegeden Rainer Ferenc kádármester lett, a faiparban ismert család tagja. Amíg az ipartestület a 25 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató mesterek helyi szervezeteként tevékenykedett, addig a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara, amely 1890-ben vált ki a budapestiből, a kereskedők és iparosok területi érdekvédelmi szervezete volt. A szegedihez Bács-Bodrog és Csongrád megyék valamint Szeged, Hódmezővásárhely, Baja, Szabadka, Újvidék és Zombor szabad királyi városok kereskedői és iparosai tartoztak. A szervezet területe a trianoni határok meghúzása után annak megfelelően módosult. Első elnökének Lillin Károly kékfestő mestert választották, és két osztályt: az iparit és kereskedelmit hozták létre. A létező mesterségek szerkezetében ugyancsak változás következett be. A gyárakba koncentrálódó textilipar a takácsok számának drasztikus csökkenését hozta magával. Hasonlóképpen jártak a fazekasok a gyári edénygyártás elterjedésével. A viseletben létrejött változás a szűrszabók számának csökkenésével járt. Ám a jelentős számú tanyai népesség igényeinek köszönhetően a magyarszűcs, fazekas és tímár szakmák nem teljesen sorvadtak el. A kor igényeinek megfelelően viszont új szakmák születtek, mint például a fényképész, kazánkovács, esztergályos és különféle műszerész iparágak. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a városi élet bizonyos kisipari termékek iránti növekvő igényekkel járt. A cukrász és esernyő készítő, a festő-mázoló, könyv- és virágkötő szakmák a polgári ízlésvilág terjedésének köszönhették felvirágzásukat. A közép és nagyipar nem volt képes kiszorítani a szabó, cipész, asztalos és pék műhelyeket sem, mert sajátosan egyedi igényeket szolgáltak ki. Az átstrukturálódást a kisiparon belül jelezte: az idők folyamán a segédek és inasok száma jóval meghaladta a mesterekét. A társadalmi rétegek közötti mozgás lelassulását az mutatta, hogy szemben a korábbi időszak számos említett (Bakay, Pálfy, Rainer, Hodács,