Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

II. ELŐDEINK

lírek elődei. E népmozgást egyes kutatók az ún. nagyvándorlással hozzák kapcsolatba, amelynek hullámai Egyiptomot is érintették. Ne feledjük, a mediterrán világ az arab kultúra gyors térhódításáig jobbára egységes arculatot mutatott. E korban átalakult a Kárpát-medence etnikai képe is, az időszakot Koszideri szakasznak nevezzük, amely során nyugat felől a halomsíros kultúra népe érkezett, előbb a Duna-Tisza közén (Ásotthalom, Szabadka) majd a későbbi időben a Tiszántúlon is megjelentek. A Tiszántúlon egy későbbi, Kr. e. 12. századi újabb halomsíros hullám nyomán alakult ki az ún. Csórva csoport. Hatására a Tiszántúlon létrejött a Gáva-kultúra (OrosházaNagytatársánc), amelynek nyomai egészen a Dnyeszterig terjedően feltalálhatók. A görög világban ekkor zajlott a trójai háború. így érkezünk el a hosszú bronzkorszak végétől a Kr. e. 8-7. századba. Ez időben a bronzművesség egész Európát tekintve a Kárpát-medencében állt a legmagasabb szinten, és ennek egy újabb keleti nép, amelyet a szkíták elődeinek szoktak nevezni, megjelenése vetett véget. Velük jelentek meg az Alföldön a vaseszközök, és kezdődött a vaskor. II. AKIKET MÁR NEVÜKÖN NEVEZHETÜNK A Kr. e. 6. század jelentős mérföldkő a Kárpát-medence és vidékünk népeinek országútján, ugyanis Hérodotosznak, a történetírás atyjának köszönhetően ekkor került lejegyzésre az agathürszoszok neve. A görög szerző így ír: „A Morisz folyó az agathürszoszok földjéről hömpölyögve ömlik az Isztroszba." A Moriszt a tudósok a Marossal azonosították, mégpedig annak alsó folyásával, amit később már Tiszának neveztek. Az Isztrosz, mint ismeretes, a Duna görög neve. Hérodotosz következő mondata: „Az agathürszoszok a legfényűzőbbek az emberek között, s leginkább aranyat viselők." ugyancsak hiteles, gondoljunk csak Erdély aranybányáira (Abrudbánya, Zalatna, stb.) és az Erdélyből jövő folyók a középkorig sodortak magukkal aranyrögöket. Méltán említi hát a szerző őket aranygazdag ország lakóinak. Tovább folytatva leírja: „Közösen élnek nemi életet asszonyaikkal, hogy egymás testvéreinek tudják magukat, s valamilyen rokonoknak számítván ne viseltessenek se irigységgel, se gyűlölséggel egymás iránt." A mondat valamiféle csoportházasság, még inkább a több nemzedéket egybefogó nagycsalád intézményét örökíthette ránk. Az agathürszoszokról későbbi szerzők elmondják, hogy hajukat kékesre festették, és testüket tetoválták. E korszakot a régészet szkíta kornak, népeit szkítáknak szokta nevezni. Talán úgy értek a Kárpát-medencébe és közvetlen vidékünkre, hogy I. Dareiosz perzsa király Kr. e. 531-ben átkelve az Al-Dunán szállásterületükön indított támadást a szkíták ellen, akiknek egy része elhagyta lakóhelyét és új hazába költözött. A Sándorfalva-Eperjesen és Csanytelek-Újhalastón végzett ásatások sírleletei őrzik emléküket. A szkíta név és kultúra egyébként több népet takar, akiknek lehetett más etnikumuk, de életmódjuk alapján egységes, azonos kultúrát képviseltek. Ekkor jelentek meg egyébként vidékünkön először a fazekaskorongon készült edények. Azon túl, hogy vidékünk szkítának mondott tárgyi hagyatékát a régészek elénk tárták, úgy tűnik: a Tisza folyó nevét is ők hagyományozták ránk. A nyelvtudósok fejtegetéséből feltételezhető, hogy a korábbi dák, kelta vagy szláv származással szem-