Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

Kováts Zoltán, Szeged demográfia történetének kiváló kutatója és összegzője az általa készített táblázatból számos következtetést vont le az említett 65 évre vonatkozóan. Amint látható, a korszak hetedfél évtizedében évtizedenként, kettőt kivéve, 10 ezer felett volt a lakosság gyarapodásának száma. A hetediket csak félként számoltuk, mert a világháború idején az addigiaktól eltérő, egészen más irányú demográfiai mozgás indult el. Ha a táblázat adatai mögé nézünk, a város demográfiai helyzetének alakulásában a következő okokat fedezhetjük fel. Az 1850-es évtized szerencsésen alakult a város lakossága számára. A rendszertelenül, de sűrűn visszatérő járványok, elsősorban a kolera kevésbé tizedelték a lakosságot, amelynek következtében jelentős gyarapodást hozott a természetes szaporodás, és a városba költözésből ugyancsak jelentős többlet származott. Az 1860-as évtizedben az állandóan jelen lévő fertőző betegségek, endémiák pusztítása mellett az 1866-os kolera járt jelentős emberáldozattal. E betegség főképp a felnőttek között szedte áldozatait, amint az a következő évtizedben is így alakult. Az 1873-as járvány Szegeden és az ország egész keleti felében jelentős emberveszteséggel járt. A megbetegedettek közül igen sokan meghaltak a városban, valamint Csanád és Csongrád megyében is, amely területekről a korszakban mindvégig nagy lakosság utánpótlást nyert Szeged, mivel e megyék a legnagyobb népességgyarapodást felmutatók közé tartoztak. Ezen időben az országban egyébként a tiszántúli megyék lakossága járt az élen a gyarapodásban. Az 1870-es évtizedben a betegségek mellett veszteséget hozott az árvíz, amely a halálesetek mellett 778 fő természetes fogyással járt, ugyanis a lakosok jelentős számban távoztak el a városból. A kolera és az árvíz mellett 1873-ban még a fekete himlő is pusztított. Az 1880-as években a demográfiai átmenet időszakába érkezett Magyarország. Az állam által előmozdított erőteljes lépések nyomán addig soha nem látott mértékben fejlődött a közegészségügy. Gondot fordítottak a jó ivóvíz biztosítására, a fertőtlenítésre. Az utcák és terek tisztán tartásán túl lendületes felvilágosító munkával elérték, hogy a higiéné a családi élet szoros tartozéka legyen kicsik és nagyok számára egyaránt. Közkórházak építésével nagyot javítottak az egészségügyi ellátás színvonalán. Szegeden a változások lépésről lépésre, évtizedek alatt következtek be. 1872-ig például az utcák és terek tisztítását láncra vert rabok végezték, mivel a lakosság mit sem törődött vele. Fedett csatornát csak a Szentháromság utcában építettek. Éppen ezért nagy horderejű lépésnek számított az árvíz után a csatornahálózat kiépítésének megindulása. Annál inkább, mert az 1890-es években olyan nagyvárosok, mint Pécs, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Temesvár, stb. nem rendelkeztek összefüggő csatornahálózattal. A vízvezetékben szüretien Tisza vizet áramoltattak, artézi kutakból csak a századforduló után táplálták a vízvezetéket. Nagy előrelépést jelentett, amikor 1904-ben átadták az 1000 m

3 víz befogadására alkalmas Szent István téri vasbeton víztornyot, amelyből a város nagykörúton belüli lakossága naponta 8000 m

3 artézi kutakból származó ivóvízhez jutott. Szeged ezzel a jó vízellátást illetően a vidéki városok élvonalába került, és a rossz ivóvíz révén terjedt járványok az 1910-es években megszűntek a városban. A tisztálkodásban a középkor óta nagy szerepet játszott fürdők mindvégig a város életéhez tartoztak. Minőségi változást jelentett a ma is álló gőzfürdő megnyitása