Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

A város lakosságának az igénye a színjátszás és a színház iránt - a templomon és a fórumon kívül más „tömegkommunikációs" helyek a korban nem léteztek —, mivel az a társasági elemek is színteret adott, eredményezte az újonnan épült városi székházban a színházterem kialakítását. A színháznak a korban fontos szerep jutott az új nyelv és a polgári nemzeti kultúra szokásrendszerének kialakításában. Jelentősége éppen ezért sokkal nagyobb volt mint a mai időkben. Kelemen László még a színházterem elkészülte előtt játszott társulatával a felsővárosi tornyos iskola épületében. 1803-ban Kótsi Patkó János vezetésével érkezett Wesselényi Miklós erdélyi társulatának egy része Szegedre. 1806-1807-ben egy teljes évadot töltöttek Szegeden Ernyi Mihály irányításával, Kotzebue, Schröder, Schikaneder és Dugonics műveit mutatták be. 1807-től mintegy tíz éves szünet következett be a szegedi színházi életben a színházterem beázása miatt. Közben piaci vándorkomédiások és gyenge színvonalú német társulatok szórakoztatták a közönséget. Egyébként éppúgy mint Pesten, vetélkedtek egymással a magyar és a hatalom pártfogását élvező német színtársulatok. 1816-ban a színházi élet fellendítése érdekében a város Láng Ádám János társulatának még a táncpalota bérletét engedte át a színház mellett. Az országos reformmozgalom és a szellemi élet megújításának szándéka Szegeden is jótékonyan hatott a színházi életre. A Kaszinó egyik fontos feladatának tekintette a színjátszás fellendítését, a fővárosi lapok pedig a szegedi előadásokról színikritikákat tettek közzé. Társadalmi bojkott eredményeként megszűnt a városban a német színjátszás, ugyanakkor a bérletezés révén a társulatok már hosszabb időt tölthettek a városban. Komlóssy Ferenc negyven tagú operai-prózai társulattal érkezett 1840-ben. Később láthatta a szegedi közönség a színpadon Egressyt, Szerdahelyit, Laborfalvyt és Dérynét, a kor ünnepelt színészeit és az ismert direktor, Havi Mihály társulatát. A társadalmi felbuzdulás eredményeként a műkedvelő előadások kora ezen időtől indult el a városban, amelynek színjátszása a korszakban három alkalommal vonta Szegedre az ország figyelmét, amint Gergely András megállapítja. Mindenekelőtt az 1700-as évek első felében az iskoladrámákkal, majd Kelemen László és az erdélyi társulat fellépésével tűnt ki, végül az 1840-es évek elején, amikor a legnívósabb vidéki előadásokat Szegeden láthatta a közönség. A 18. század második és a 19. század első felében az iskolák jótékony hatásaképpen egyre inkább kibontakozik az olvasás iránti igény a lakosság körében. A korabeli házi könyvtárakról nehéz tájékozódni, leginkább a hagyatéki leltárak adnak fogódzót az eligazodást keresőnek. Néhány értelmiségi már jelentős könyvtárral rendelkezett. Vedres könyveinek száma hatszázra rúgott, Tari Pál ügyvédé pedig a Somogyi-könyvtár adatai szerint 1032-re. E házi könyvtárakban jogi szakkönyveket (Werbőczy Tripartitumát, törvénytárakat) és kézikönyveket találunk a ponyvák mellett. Más, kevésbé tehetősek a piaristáktól vagy a ferenciektői kölcsönözhettek maguknak könyveket. A szerb kereskedők hagyatékában a kor viszonyait tekintve meglehetősen sok, 15-30 „görög, rác, német, deák" nyelvű könyv tűnt fel széles témakörben, álomfejtéstől a Corpus Jurisig. Az olvasással lassan megbarátkozó kispolgárság polcain történeti históriákat, álmoskönyveket, szentek életét és ponyvákat találtak a gondos leltárt készítők. Szinte minden olvasni tudó család megvette a kalendáriumot, amelyek kiadása a kor nyomdái számára biztos bevételt jelentett.