Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

I. TERMÉSZETI KÉP

Kecskemét vidékén át Csongrád majd Szeged irányába tart. Itt ellaposodva átnyúlik a Tisza vonalán, amely később vágta be medrét a hordalékkúpba. Ugyancsak a Duna hordalékkúpjának része a Bánátban a Deliblát, középkori nevén Maxond homokpuszta. A számos hordalékkúp közül még a Marosét említjük meg, amelyet az Erdélyihegység közül kilépő folyó évmilliókon át épített mai medrének mindkét partján több mint 50-50 km szélességben. A hordalékkúpok között mélyedések alakultak ki, amelyek nagyobb részeit jobbára lefolyástalan területek, mocsarak pl. Ecsedi-láp, Sárrét, Alibunári-, Illancsi-mocsarak borították, amelyeknek legnagyobb részét mára lecsapolták. A folyók hordalékkúpjuk területének nagy részét bekalandozták, mivel nem volt állandóan kialakult medrük. A Marosnak pl. számos kisebb elhagyott medre közül tőle északra ma is tájat meghatározó elhagyott folyó ága a Veker, a Korógy és a Szárazér medre, délre pedig az Arankáé, amelyek máig jelölik a folyó egykori mozgását. A würm jégkorszak idején (70 ezer évvel ezelőtt) új korszak nyílt a folyók életében. Megkezdődött bevágódásuk hordalékkúpjukba, amelynek következtében megszűnt vándorlásuk. A Duna délen korábban kialakította mai medrét. A Tisza és a Szamos is elhagyta folyási irányát, az előbbi 20-22 ezer éve a Bodrogközbe vette irányát, majd innen dél felé fordult, ám mai formáját később vette fel. A táj domborzati képe a 19. század második feléig meghatározta a települések helyét és nagyságát, amely utóbbit nagyban befolyásolták a forgalmi viszonyok, amelyekre később visszatérünk. Az ember tágabb vidékünkön a 18. századig nagyobb területekre kiható, a táj jellegét megváltoztató munkálatokba nem fogott. Az első ilyen, vidékünkhöz közel eső vízszabályozási munkálatok a Temesi Bánságban indultak el, és Claudius Florimundus Mercy tábornoknak, a tartomány katonai parancsnokának a nevéhez fűződnek, aki 1728-ban a Begát Temesvárig csatornáztatta. Több mint 100 évvel később indultak a Tisza szabályozásának munkálatai, amelynek következtében létrejött az a műtáj, ahol kialakulhatott az ipari, technikai civilizáció. Áldását és átkát érezzük és átélhetjük a 21. század első évtizedében is. A hordalékkúpba bevágott, illetve a süllyedékekben medrüket kialakító folyók széles, vidékünkön mintegy 10-20 km széles árteret alakítottak ki maguknak. Jellemzői a mélyebb részekből kiemelkedő hátságok, dombok, amelyeket különböző elnevezésű vízfolyások, erek, fokok, holtágak és morotvák, valamint állandó és ideiglenes vízállások, tavak, mocsarak, vizenyők és tocsogók vettek körül. Ezért az árvizek mindössze néhány deciméterrel emelték csak meg a vízszintet. A nagy és félelmetes árvizek a folyószabályozást követő jelenségek a Duna és a Tisza völgyében. A köröskörül rendszertelenül elnyúló kis és nagy vizek nemcsak halat adtak, hanem az ott lakó emberek számára védelmet is nyújtottak támadás esetén. Összeköttetésül szolgáltak a csónakon járók számára, de inkább elválasztották a főfolyó két oldalán lakókat, hiszen a 10-20 km szélesen fekvő vízország gyakran átjárhatatlan víz- és sártengerré változott, amelyen csak a terepet igazán jól ismerők jutottak át biztonságosan. Nagy szárazságok idején viszont kiszáradt, holdbéli tájjá változott az ártereken fekvő rétség. A folyókból további területeken löszpuszta rétek és homokkal borított vidékek alakultak ki, amelyek egyhangúságát egy-egy ér illetve a régebbi lefolyástalan területeken kialakult