Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

kizárt, hogy az 1009-ben létesített kalocsai egyházmegye néhány évtizedig a csongrádi térség egész Duna-Tisza-közi részét felölelte, de erre vonatkozó, ezt igazoló adatunk nincs. Későbbi adatokból visszakövetkeztetve juthatunk arra a megállapításra, hogy Szeged az 1009 körül megszervezett Bács vármegye állagába került. Könnyen meglehet, hogy a Szegedtől északra eső Tisza jobb parti rész csak évtizedekkel később jutott vármegyei szervezethez, azt követően, hogy sor került István király és Ajtony fegyveres megmérkőzésére. István és Ajtony ellentéte mind nyilvánvalóbbá vált. Ezt az sem tudta mérsékelni, hogy az 1010-1020-as években mindketten politikai szövetségben álltak a bizánci uralkodóval. István — mint minden magyarok királya — Ajtony alávetésére, törzsi különállásának megszüntetésére tört, míg Ajtony ott kellemetlenkedett Istvánnak, ahol tudott, így, hogy szuverén uralmának nyomatékot adjon, megvámoltatta István király Maroson szállított sóját, amely az erdélyi sóbányák termését jelentette. Amikor forrásunk azt írja, hogy Ajtony a királyt semmibe vette, akkor azt érzékelteti, hogy magát Istvánnal azonos társadalmi helyzetű vezérnek tekintette. Márpedig Ajtony ezt csak a régi (pogány törzsi) elvek alapján tehette meg, amelyben István éppen úgy egy törzs főnöke volt, mint ő. A keresztény hierarchia szerint a megkoronázott, felkent király minden tekintetben felette állt minden alattvalójának, így Ajtonynak is. Az Ajtony elleni hadjáratban bizonyosan fontos szerepet játszott Szeged mint afféle előretolt bástya, stratégiai fontosságú hídfőállás. Szegeden már a magyar honfoglalást megelőzően valamiféle igazgatási központ létezhetett, ugyanis a bolgárok üzemeltették az erdélyi sóbányákat, s a sót már ők is a Maroson úsztatták le a Tiszáig. Nos, a Tisza és a Maros összefolyásánál, fontos szárazföldi és vízi utak találkozásánál elengedhetetlen volt egy adminisztrációs uralmi decentrum kiépítése. Ez a központ („vár") bizonnyal felhasználta annak az erősségnek a maradványait, amelyet még az ókori rómaiak építettek a Pannónia és Dacia provinciák közti összeköttetés biztosítására a későbbi Szeged területén. Az István és Ajtony közti ellentét fegyveres összecsapásba torkollott, amely 1028 táján István győzelmével, Ajtony vereségével és halálával végződött. Ez azzal a nagy horderejű következménnyel járt, hogy megszűnt a csongrádi térség kettéosztottsága, s politikai-igazgatási értelemben a Tisza többé nem egymástól „független" uralmi berendezkedéseket választott el, hanem a folyó két partja egyazon úr, István király fennhatósága alá került. Adatokon nyugvó ismereteink a Tiszától keletre fekvő vidék sorsáról vannak. Biztos információnak számít, hogy 1030-ban István létrehozta a legyőzött Ajtony szállásterületén a marosvári (csanádi) püspökséget, amelynek élére a velencei származású bencés szerzetest, Imre fiának nevelőjét, Gellértet állította püspökként. A csanádi egyházmegye területe Ajtony uralmi körzetében létesült, a püspökség kiterjedése tehát éles fényt vet az Ajtony fennhatósága alatti területre. Ez észak-déli irányban a Körös-Maros közétől az Al-Dunáig terjedt, vagyis ez bizonyságot jelent a tekintetben, hogy Ajtony uralma a csongrádi térség keleti határvidékére, a mai Hódmezővásárhely környékére is kiterjedt. Az egyházmegye nyugati határa végig a Tisza vonalán húzódott, jelezvén a Tisza politikai határként való szereplését 1028 előtt. A hajdan Ajtonyt uraló terület egyházi megszervezését szorosan nyomon követte a vármegyei keret létrehozása. Nagy a valószínűsége annak, hogy Ajtony egész területén eredetileg egyetlen vármegye létesült. Ennek ispánjául István ro-